Októbertől beadhatóak az idén legjobban várt pályázatok

Agro Napló
Az ősszel több, mint 80 milliárd forint összegben nyílnak meg a beruházási pályázatok; az állattartó telepek, valamint a kertészeti üzemek fejlesztésén túl a kisebb gazdaságok számára ismételten elérhető lesz a „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” elnevezésű pályázati felhívás is – közölte honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A tájékoztatás szerint az október 1-jén megnyíló vissza nem térítendő támogatásra a baromfi-, a sertés-, a szarvasmarha-, a juh-, a kecske, és az egyéb állatokat tartó gazdaságok pályázhatnak. Míg október 19-ről igényelhetik a kertészeti tevékenységet végző vállalkozások a beruházási forrásokat. Akár 2 milliárd forint támogatási összeget is el lehet nyerni, amit a megvalósítási időszakban 24 hónap alatt kell elszámolni. A felhívások elsődleges célcsoportja a mezőgazdasági termelők, vagyis azok, akik rendelkeznek legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel, valamint a benyújtást megelőző teljes lezárt üzleti évben az árbevételük legalább 50 százaléka mezőgazdasági árbevételből származott.

Az állattartó telepek fejlesztésekor elszámolható az építéssel járó technológiák beszerzése, a telepi épületek építése. A kertészeti üzemek korszerűsítése esetén támogatható tevékenység a növényházak, hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és burgonyatárolók, valamint a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló létesítmények létrehozása.

A fejlesztéssel érintett ingatlannak rendezett tulajdoni/használati viszonnyal kell rendelkeznie. A projekt költségvetésének a tervezésekor ügyelni kell arra, hogy kockázatosnak minősül a pályázat, ha a tevékenységek összértéke meghaladja az előző lezárt üzleti év árbevételének a tízszeresét.

A „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” elnevezésű pályázati felhívás még nem jelent meg, azonban a benyújtás kezdete várhatóan itt is októberben lesz. Az előző kiírás óta az egyik legfontosabb változás, hogy eltörlik a benyújtáskor szükséges főállásra vonatkozó kötelezettséget. A támogatási igényléshez a teljes lezárt üzleti évben 3000-6000 euró STÉ üzemméret vagy ennek megfelelő árbevétel szükséges, valamint életvitelszerűen már 12 hónappal a benyújtás előtt a jogosult településen kell tartózkodni, élni.  A felhívásban kiemelten támogatják a nagy élőmunka-igényes ágazatokat.

A pályázatok benyújtásával kapcsolatos kérdéseket a nemeth.balint@nak.hu e-mail címre lehet továbbítani – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!