Nyolcvanezerrel kevesebb őstermelői igazolványt adott ki az agrárkamara

Agro Napló
Az utóbbi évekhez képest lényegesen, több mint 80 ezerrel kevesebb őstermelői igazolványt adott ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amely részben a magyar gazdatársadalom elöregedésével, illetve az őstermelői kártya gazdaságfehérítő hatásával magyarázható - mondta a kamara elnökségi szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Süle Katalin tájékoztatása szerint többen azért döntöttek őstermelői tevékenységük befejezése mellett, mert az új, plasztikkártyák kibocsátását követően olyan okostelefonos alkalmazást és internetes felületet fejlesztett a NAK, amellyel lekérdezhetőek a nyilvános őstermelői adatok.

A szóvivő ismertette: összesen 250-270 ezer őstermelői kártyát adott ki a NAK, de ennél több termelő lehet, mivel egy kártyához több őstermelő is tartozhat.

Kifejtette: az őstermelői igazolvány öt évig hatályos kártya, amelynek érvényességét minden évre meg kell váltani, így érvényesítve a jogviszonyt. Idén az őstermelők március 20-ig válthatják meg a 2017-es adóévre vonatkozó értékesítési betétlapjukat, amellyel az őstermelő január elsejéig visszamenőlegesen szerez jogosultságot.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kihirdették a 2023-as őszi adócsomagot

Kihirdették a 2023-as őszi adócsomagot

Az Országgyűlés elfogadta, és kihirdetésre került az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény, melynek a kamarai tagságot éri...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!