Növekvő élelmiszerimport költségek fokozzák a legszegényebb országok terheit

Agro Napló
Az élelmiszerimport egyre nagyobb terhet ró a világ legszegényebb országaira, írja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése.

Gazdálkodók Kenyában. Fotó: ©FAO/Luis Tato

Borsos a világ élelmiszerimport számlája: 2000 óta gyakorlatilag háromszorosára nőtt, így 2017-ben elérte a 1,43 billió dollárt. Még rosszabb a helyzet azon országokban, ahol szűkösség van élelmiszerből, ott közel ötszörös az emelkedés.

Ez azt mutatja, hogy az irány „az idővel rosszabbodott, és fokozatosan nagyobb kihívást jelent, különösképpen a legszegényebb országok számára, akiknek egyre nagyobb teher alapvető élelmiszer szükségleteik kielégítése a nemzetközi piacokról” – mondta Adam Prakash, a FAO közgazdásza és a ma közzétett FAO élelmiszerekkel kapcsolatos kitekintés szerzője.

További, mintegy 3%-os növekedésre lehet számítani idén, körülbelül 1,47 billió dollárra nő az élelmiszerimport számla. Ez az éves növekedés javarészt a halak nemzetközi kereskedelmének bővülését tükrözi – mely jellemzően a fejlett országok által preferált magasabb árkategóriájú élelmiszer – és a gabonafélékét, melyek kulcsfontosságú import termékek számos alacsony jövedelmű, élelmiszerhiánnyal küzdő országokban.

Az idei FAO előrejelzés a hosszabb távú képet figyelembe véve megállapította, hogy valóban többet fizetünk kevesebbért, mindezt az elmúlt évek rendkívül kedvező globális termelési és kereskedelmi feltételei ellenére.

A globális élelmiszer-behozatal 2000 óta évi 8%-ot emelkedett átlagban, de a legszegényebb országok többségében kétszámjegyű volt a növekedés. Eközben a gabonafélék aránya az import kosárban a drágább élelmiszerekhez képest nem csökkent a szegényebb országokban, míg a tehetősebb országokban épphogy jelentős volt a visszaesés.

Az élelmiszerimport költések a legkevésbé fejlett országok teljes áruexport jövedelmének 28%-át teszik ki, ami majdnem kétszerese a 2005 évi aránynak. A fejlett országoknak nemcsak az egy főre jutó GDP-je magasabb, de az élelmiszer behozatalból származó bevételük csupán mintegy 10%-át fordítják élelmiszerre.

A FAO élelmiszerekre vonatkozó kitekintése a világ legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak, többek között a gabonafélék, halak, húsok, tejtermékek, a cukor és a növényi olajok a piaci trendjeit mutatja be.

Megállapította, hogy bár az élelmiszerpiacok aránylag stabilak az általánosan jó ellátási feltételeknek köszönhetően, veszélyforrást jelenthetnek erre a közelmúlt kereskedelmi vitái, az éghajlatváltozás és más tényezők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!