Nőtt az erdőtelepítések támogatása a Vidékfejlesztési programban

Agro Napló
Az erdőtelepítések ösztönzése érdekében a Vidékfejlesztési programban megnövelték az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A program átalakítására azért volt szükség, mert "az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra" - hangsúlyozta a miniszter. Nagy István ismertette: a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt.

Az erdőtelepítési költségek támogatása átlagosan mintegy 20 százalékkal nő, a tölgyesek telepítése után a korábbi 2,6 millió forintról hektáronként közel 5 millió forintra, a nemesnyáras esetében 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik az igényelhető összeg.

A miniszter közölte, a támogatási összegek átalakításának köszönhetően már a ritka elegyfajok ültetéséhez is hozzá tudnak járulni, a változatosabb erdők létrehozására a gazdák további 2800 eurós támogatást igényelhetnek. 

Az erdőtelepítésre alkalmas - mezőgazdaságban gyengén hasznosítható - területek legnagyobb része magántulajdonban van, a kormány ezért döntött a Vidékfejlesztési programban az erdészeti ágazatot érintő támogatások mértékének növeléséről. A változtatásoknak köszönhetően, a jövedelempótló, az erdőápolási és az erdőtelepítési támogatások összesítésével az erdőt telepítő gazdák most 80-130 százalékkal több forráshoz juthatnak, mint korábban - fejtette ki Nagy István.

A Vidékfejlesztési programban 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül az erdészeti ágazatot, ezek közül jelenleg négy nyitott. A teljes fejlesztési keret meghaladja a 106 milliárd forintot.

A tárcavezető szólt arról is, hogy az erdőtelepítések ösztönzése mellett fontos feladat a meglévő, 2 millió hektár erdőterület megőrzése is. A magyarországi erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami az ország teljes szén-dioxid kibocsátásának 7-8 százaléka.

Zambó Péter, Nagy István és Kis Miklós, fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel - a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Erdészeti Tudományos Intézet - közösen dolgozták ki a Vidékfejlesztési programban az erdészethez kapcsolódó támogatási összegek bővítését, az emelés mértékéről pedig az Európai Bizottsággal is egyeztettek.

Az államtitkár szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert a program 2014-es indulásakor célul tűzték ki 20 ezer hektár erdő és 5 ezer hektár ipari célú faültetvény telepítését. Ezidáig már 5 ezer hektár erdő létesült, az elbírálás alatt lévő pályázatok pedig további 1300 hektár erdő telepítésére vonatkoznak. A kormány és a szakmai szervezetek azt remélik, hogy a támogatási összegek emelésével ösztönözni lehet majd a további erdőtelepítéseket.

Elmondta, hogy az emelt összegű támogatásokat nem csak azok igényelhetik, akik a jövőben adják be pályázataikat, hanem azok a gazdák is, akiknél még nem fejeződött be az erdőtelepítés. Azok a pályázók, akik már végeztek az erdőtelepítéssel, ők az emelt összegű támogatások közül az erdőápolási és a jövedelempótló támogatást igényelhetik.

Zambó Péter, az AM földügyekért felelős államtitkára elmondta: a rendszerváltozás óta a magyar gazdák 200 ezer hektár erdőt telepítettek. A kormány a mostani átalakításokkal is arra törekszik, hogy a magyar gazdákat érdekeltté tegye az erdőterületek növelésében - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!