Nőtt az agrárkeresetek leszakadása

Agro Napló
Bár az agráriumban is 10 százalékos keresetemelkedés tapasztalható 2017. júniusához képest, de a közfoglalkoztatottak nélkül számított bruttó nemzetgazdasági átlaghoz képest 73 ezerrel kevesebbet kapnak az ágazatban. Tavaly 64,1 ezer volt a különbség.

A mezőgazdaság, erdőgazdaság és halászat ágazatban elérhető havi keresetek az elmúlt két év erőteljes 10-12 százalékos bruttó, illetve nettó keresetemelkedés ellenére  is erős lemaradásban vannak a nemzetgazdasági átlaghoz képest. És nem sikerült érdemben csökkenteni az ollót, ami hosszabb távon is nehezíti az ágazatban a munkaerőfelvételt, illetve megtartást. Persze ez továbbra is csak a Központi Statisztikai Hivatal által elért, mérhető, legális keresetekre vonatkozik.

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos - bruttó és nettó -  keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. A keresetemelkedés üteme is gyorsult, májusban ugyanis csak 10,9 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest.  Az idei első fél évben összesen 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset.

Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva azonban már 341 700 forint volt, míg a nettó a családi kedvezmény nélkül 219 200, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető a KSH szerint. A reálkeresetek éves emelkedése júniusban 7,9 százalékos volt a 3,1 százalékra felkúszó infláció miatt.

Ehhez képest a mezőgazdaság, erdőgazdaság és halászat ágazatban az teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó keresete idén júniusban 260 522 forint volt, 11,4 százalékkal több, mint egy éve. Ebből azonban mindössze 173 246 forintot kaptak kézhez a munkavállalók.

Valamivel szebb a kép, ha a fenti adatokat a közmunkások adatai nélkül vizsgáljuk: ebben az esetben a bruttó kereset 268 674, míg a nettó 178 667 forint volt 2018 júniusában átlagosan, azonban itt már csak 10 százalékos az egy év alatti emelkedés mértéke.

Nem javult érdemben az ágazatban az alkalmazottak száma sem: 2018 júniusáan 72,9 ezer teljes munkaidőben alkalmazott dolgozót tartott nyilván az intézményi munkaügyi statisztika, amely adatait a KSH közölte. Ez 1,7 ezerrel kevesebb, mint 2017 azonos hónapjában. És csökkent a közfoglalkoztatottak száma is: amíg 2017 júniusában 4,8 ezren dolgoztak az ágazatban, addig idén júniusban már csak 3 ezren. Egyébként a havi adatokat böngészve az derült ki, hogy 2016-2018 között a szezonális ingadozásokat is figyelembe véve 70-74,6 ezer között változik az alkalmazottak száma a közfoglalkoztatottakat nem számítva.

És a nemzetgazdaságban eközben

A KSH gyorsjelentése szerint egyébként az év első felében 324 400 forint, illetve 336 900 forint volt a havi bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban - az előbbinél a közfoglalkoztatottakat is figyelembe vették.  A vállalkozásoknál 10,0 százalékkal emelkedett az átlagkereset tavaly júniushoz viszonyítva, a költségvetési szektorban 11,0 százalékos volt az emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül.  A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

A prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések nélkül számolt rendszeres havi bruttó kereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,0 százalékkal 318 ezer forintra emelkedett tavaly június óta. A vállalkozásoknál és a költségvetési szektorban mért rendszeres bruttó kereset 315 ezer, illetve 329 ezer forint volt júniusban.

A KSH adataiból kiderül, hogy a vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma 98 ezerrel, a közszférában alkalmazottaké 11 ezerrel emelkedett, a közfoglalkoztatottak száma 38 ezerrel 131 ezerre csökkent egy év alatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!