MENÜ

Nemesített rózsatöveket adományozott több száz plébániának az Agrárminisztérium

Agro Napló 2020.11.05.

Rózsaültetéssel készül az Agrárminisztérium (AM) a jövőre megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ezért több rózsatövet is közösen ültetett el Nagy István tárcavezető és Écsy Gábor plébános, november elején a Budapesti Magyar Szentek Plébánia kertjében – tudatta lapunkkal a szaktárca.

Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Az eseményen az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából az AM több mint 1100 nemesített rózsatövet adományoz több száz plébánia számára.

Nagy István szerint lelkiekben is készülni kell a világeseményre, ezért fontos, hogy a találkozó alkalmából megtartott miséken és istentiszteleteken elhangzó üzenetek olyan gyökereket eresszenek a hívőkben, mint a növények a földben. Kifejtette: a rózsák ültetésével szem előtt tartjuk, hogy a teremtett világért felelősséggel tartozunk a természetnek, és az embernek pedig egységben kell élnie.

A tárcavezető hangsúlyozta: az AM is fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon az eucharisztikus világtalálkozó céljaihoz, nemzeti és lelki identitásunk megerősítéséhez.

A rózsatövek Márk Gergely nemesítő saját fajtáji. A szakember csaknem 600 fajtát állított elő, melyeket többségében hazánk városairól, híres történelmi személyiségeiről nevezett el, a legjelentősebb alkotásai pedig magyar szentek nevét viselik.

Márk Gergely rózsái a világtalálkozó liturgikus eseményein, az oltárt díszítve is helyet kapnak, de a szentmiséket követő rendezvényeken is bemutathatásra kerülnek majd, így az egész világ megismerheti a magyar nemzeti értékeit, a hungarikumokat is – közli az ismertetés.