Napelemes fejlesztésekre igényelhetnek támogatást a kkv-k

Agro Napló
A támogatás minimum összege várhatóan 1,5 millió forint, maximuma 3 millió forint.

Elindult a "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

A felhívás tervezett keretösszege 15 milliárd forint, amelyből a vállalkozások kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer beszerzését és telepítését valósíthatják meg. Az igényelhető támogatás minimum összege várhatóan 1,5 millió forint, maximuma 3 millió forint.

Az új energetikai felhívás egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Az államtitkár szerint az elnyert támogatással többek között: maximum 15 (kilowatt) kW névleges teljesítményű napelemes rendszerek beszerzése és telepítése; a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése; az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése valósulhat meg. A megvalósításra maximum 12 hónap áll rendelkezésre - mondta Rákossy Balázs az MTI-nek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!