NAK: Július 15-re módosult a tagdíjbevallási határidő

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2016. június 30-ról 2016. július 15-re módosította a tagdíjbevallás határidejét. Azok az őstermelők, akiknek előző évi árbevétele nem érte el a 600 ezer forintot, és emiatt nem kell bevallást tenniük, szintén július 15-ig fizethetik meg a 2000 forint tagdíjat. A többi tag esetében a tagdíjbefizetés határideje változatlanul 2016. július 31.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara meghosszabbította az idei tagdíjbevallási időszakot. A kamarai tagok 2016. június 30. helyett 2016. július 15-ig tehetik meg bevallásukat, a kamara portálján (www.nak.hu) elérhető e-Irodába belépve.

A kamara 2016. májusi országos küldöttgyűlése megszavazta az Alapszabály módosítását, így a tagdíjjal kapcsolatos szabályok is több helyen, a tagság számára kedvező módon változtak. Ennek értelmében többek között nem kell bevallást tenniük azoknak a kizárólag őstermelőként tevékenykedő kamarai tagoknak, akiknek az előző évi árbevételük nem érte el a 600 ezer forintot, és semmilyen, az Alapszabályban foglalt kedvezménnyel nem kívánnak élni. Esetükben elégséges, ha a tagdíjbevallási időszak módosított határidejéig, tehát 2016. július 15-ig banki átutalással vagy a falugazdász irodákban kapott csekken megfizetik a 2000 forint tagdíjat.

A tagdíjbevallási időszak meghosszabbítása nem befolyásolja a késedelmes bevallás és a tagdíjbefizetés határidejét. Azoknak a kamarai tagoknak, akik 2016. július 15-31. között tesznek bevallást, a fizetendő tagdíj 10 százalékának megfelelő késedelmi pótlékot is meg kell fizetniük a tagdíjon túl. Ezt követően a bevallást nem tett tagok tagdíjfizetési kötelezettségét a kamara állapítja meg, esetükben a pótlék a megállapított tagdíj 20 százaléka. A tagdíj megfizetésének határideje – a tagdíjbevallásra nem kötelezett őstermelők kivételével – változatlanul 2016. július 31.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ne maradjon le a válságtámogatásról!

Ne maradjon le a válságtámogatásról!

Megjelent a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról és igénybevételéről szóló Kincstári Közlemén...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!