Nagy István: megfelelő szaktudás nélkül nincs versenyképesség

Agro Napló
Az agrárium korszakváltáshoz ért, a magyar mezőgazdaság modernizációja megkerülhetetlen, de ehhez elengedhetetlen a magas színvonalú szakképzés – mondta Nagy István agrárminiszter az országos szakképzési évnyitón.

Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Nagy István a minisztérium Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendezett országos tanévnyitó ünnepségén úgy fogalmazott, jó döntés, ha egy fiatal a mezőgazdasági szakképzést választja, mivel az agrár-szakképzés a legszínesebb és legszélesebb ismeretanyagot nyújtja.

Ráadásul 2050-re 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség úgy, hogy 30 százalékkal kevesebb termőterület és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz áll ehhez rendelkezésre. Erre kihívásra a mai fiataloknak kell majd megtalálniuk a választ - hangsúlyozta a tárcavezető. Az agrárium stratégiai ágazat, de más szektorok óriási csábító erővel bírnak a fiatalok számára, ezért le kell számolni a mezőgazdasághoz kapcsolódó "sáros gumicsizma" negatív sztereotípiájával - hangsúlyozta a politikus.

Dr. Nagy István a szakképzési tanévnyitón | Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Az agrárszakképző intézményekben 20 559 diák tanul, mezőgazdasági, agrárgépész, környezetvédelmi, élelmiszer-ipari, földmérési, kertészeti, valamint erdészeti és vadgazdálkodási területen. A minisztérium a mezőgazdaságot sújtó szakemberhiány csökkentése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a munkaerő-piac szereplőitől érkező jelzéseket. A szakmai szervezetekkel szoros kapcsolatot fenntartva fejleszti az agrárszakképzést, a többi közt ösztöndíjrendszerrel támogatja a hiányszakmák elsajátítását - mondta Nagy István, példaként említve, hogy a minisztérium fenntartásában működő iskolákban elindult a pék-cukrász képzés is.

Az agrártárca az elmúlt években a szakképző intézményeit olyan összefüggő, egymást kiegészíteni képes, komplex hálózattá fejlesztette, amely egységes elvek alapján, stabilan működik. A miniszter kitért arra is, hogy a minisztérium 45 iskolája összesen csaknem 7 milliárd forintot nyert el fejlesztésekre a Környezeti és energiahatékonysági operatív program pályázatain. Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program forrásaiból 19 iskolában pedig több mint 1,3 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára közölte, Csongrád megyében hét agrár-szakképző iskola működik. Mint mondta, az agrárszakma nem egy-két év alatt tanulható meg, hiszen minden esztendő más, a folyamatosan jelentkező új kihívásoknak csak a megfelelő alapok elsajátítása esetén adhatók megfelelő válaszok.

Az agrárkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy hosszú távon hasznosítható tudást, egész életre szóló felkészítést kapjanak a diákok - hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!