MENÜ

Miniszteri biztos felügyeli a Balaton élővilágának megóvását

Agro Napló 2021.05.12.

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására május 1-től miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját az agrárminiszter – közölte a szaktárca lapunkkal.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 

 

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye emlékeztet: kiemelten fontos a hatékony együttműködés a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között. Szári Zsolt tevékenysége legfontosabb céljának mondta, hogy összehangolja a Balatont érintő ügyekkel kapcsolatos információáramlást, erősítse a párbeszédet az állami- és a civil szereplők között.

A miniszteri biztos feladata – részletezi az tájékoztatás –, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában. Emellett elősegíti a Balaton és a Kis-Balaton vízgyűjtő területein lévő szennyező források azonosítását, javaslatot tesz a meder rekultivációjával kapcsolatos állami feladatok megvalósíthatóságára. Ezen kívül népszerűsíti a balatoni halak gasztronómiai értékét.

Így Szári Zsolt munkája során együttműködik a Balaton Fejlesztési Tanáccsal, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel, a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetével, a Zala-, Somogy-, Veszprém- és Fejér Megyei Kormányhivatallal, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, továbbá a  Balatoni Szövetségen keresztül az érintett civil szervezetekkel – ismerteti az összefoglaló.