Minden lehetséges eszközzel segíteni kell a felelős állattartás térnyerését

Agro Napló
Társadalmi párbeszéd kezdődött az állatvédelemről, online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét – mondta az agrárminiszter február elején a NOÉ Állatotthonban tett látogatáskor.

A kérdőívet február 7-től egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu weboldalon.

Nagy István ismertette: a kormány és az Agrárminisztérium (AM) törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a magyar emberek széles körében. Ebben a szellemben indították el a társadalmi párbeszédet is a témáról, aminek az a célja, hogy biztosítsák az információcserét, és a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában.

Tárcavezető kiemelt: az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti. Rámutatott: már hosszú évek óta dolgoznak a minisztériumban az állatok védelme érdekében; felléptek az állatkínzás ellen: ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak. Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, azaz a széles körű oktatásra évről-évre erre célra biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat is.

A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére az állatvédelemre külön forrás áll rendelkezésre. Ez a pénz 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható - közölte a miniszter. Külön kitért arra, hogy emellett figyelmet fordítottak az ivartalanításra is: 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra. A törekvések folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem kérdéskörét miniszteri biztos képviseli az AM-ben,  - tette hozzá Nagy István.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelemi online felmérés március 7-ig tart, így egy hónapig várják a véleményeket, az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta: a felmérés 13 kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete. A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét.

A felelős állattartáshoz kapcsolódva kíváncsiak a lakosság véleményére is ebben a téma körben. A civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is várják a véleményeket.

A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják az észrevételeket  a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is - fűzte hozzá a miniszteri biztos.

Fotók: AM
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!