MENÜ

Miért késnek a kifizetések? – kérdezi a MOSZ

2017.04.05.

"MVH a levesben, pénz az ablakban" címmel adott ki kemény hangú sajtóközleményt a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). A szövetség szerint a termelők hét hónapja várják, hogy megkapják végre a nekik megítélt 2016-os agrártámogatásaikat. Az alábbiakban a közleményt változtatás nélkül közöljük:

"Sok ezren mindezidáig egy fillért sem kaptak. Rajtuk kívül több mint százezer olyan termelő van, akik kaptak ugyan valamennyi támogatást, de messze nem annyit, mint amire jogosultak lennének.

A támogatási előlegek kifizetése 2016 októberében – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – rendben megkezdődött és év végéig nem is volt komolyabb fennakadás, időarányosan jól teljesültek az utalások.

Ezt követően azonban, a zökkenőmentesnek beharangozott 2017-es átállás – az agrártámogatások kifizetése a Magyar Államkincstárhoz került – első két hónapjában egyáltalán nem, márciusban is csak akadozva érkezett támogatás a termelőkhöz. Sokan vannak, akik idén még egyetlen forintot sem kaptak, holott az elmúlt években áprilisra a termelők nagy része gyakorlatilag már majdnem minden neki járó támogatáshoz hozzájutott.

Most még mintegy 150 milliárd forint parkol a Kincstárnál. Különösen nagy a lemaradás a zöldítési támogatás kifizetésében, a MOSZ tagszervezeteinek visszajelzései alapján sok esetben a megítélt támogatás 50-60%-át sem kapták meg a termelők. Egyes termeléshez kötött támogatások utalása el sem kezdődött és 2017-ben agrár környezetgazdálkodási (AKG) kifizetés sem volt.

Pedig nagy szükség lenne erre a pénzre, a mezőgazdasági munkák javában zajlanak, folyik a vetés előkészítés, a vetés, a műtrágyázás, a növényvédelem, amelyek finanszírozására sok esetben a mindezidáig meg nem kapott támogatás lett volna a fedezet.

A termelők azt az ígéretet kapták, hogy nem lesznek fennakadások a kifizetésekben, a gyakorlat azonban mást mutat. A termelők nem „hivatali” fejjel gondolkodnak – június 30-ig van idő a kifizetésre -, nekik most kell kifizetniük a gázolajat és a növényvédőszert.

Ideje lenne nem csak szavakban gazdabarátnak lenni, hanem tettekben is. Itt az ideje megnevezni, hogy kik a felelősek a kialakult helyzetért."