Mezőgépész-technikusok versengtek Vépen

Agro Napló
Technikai tudás, folyamatos technológiai fejlődés, és generációváltás nélkül nincs jövő a mezőgazdaságban – köszöntötte az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Mezőgazdasági gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének résztvevőit a Vas megyei Vépen.

Az Agrárminisztérium fenntartásában lévő Vépi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendezett megnyitón Farkas Sándor hangsúlyozta: ahhoz, hogy az agrárium visszanyerje elismertségét, szakmájukat kiválóan ismerő, felkészült generációra van szükség.

Olyan fiatal gépésztechnikusokra, mint akik ezen a háromnapos versenyen vetélkednek. Ma már nem beszélhetünk eredményes mezőgazdasági termelésről anélkül, hogy ne gondolnánk a digitalizációra, az automatizálásra, a robotikára, vagy a precíziós gazdálkodásra. Mindezek alkalmazásához pedig felkészült, szakmájukat szerető munkások kellenek, akik az új technikákkal és technológiákkal felvértezve kerülnek ki az oktatási intézményekből – mondta a miniszterhelyettes.

Az Agrárminisztérium által fenntartott, mezőgazdasági gépésztechnikus szakmát oktató húsz intézményben közel ezerötszázan tanulják ezt a szakmát. Közülük tizennyolc diák jutott az országos döntőbe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!