Megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját

Agro Napló
A koronavírus-járvány miatt ez az év mindenki számára rendhagyó, kihívásokkal teli, ami a pálinkafőzdéket sem kímélte, de ebben a nehéz helyzetben sem szabad elfelejteni, hogy a pálinka nemzeti italunk, hungarikum, ami méltó vetélytársa lehet más nemes italoknak is – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Nemzeti Pálinkakiválóság Program díjátadó eseményen.
Fotó: Fekete István

Erdős Norbert kiemelte, a pálinka népszerűsége az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett, a kereskedelmi főzdék előállítása is igazodott a fogyasztói igényekhez. Tudatosítani kell a pálinka gasztronómiai jelentőségét, valamint kiemelt figyelmet kell fordítani a kulturált, és a mértékletes alkoholfogyasztás fontosságának megismertetésére a hazai és a külföldi fogyasztók körében – tette hozzá Erdős Norbert. 

Ezen az úton haladva 2014-ben az Agrárminisztérium életre hívta a Nemzeti Pálinkakiválóság Programot, amit a tavalyi évtől az Országos Pálinka és Törkölypálinka Versenytől függetlenül, teljesen önálló eseményként rendeznek meg. A korábbi évekhez hasonlóan az idei verseny lebonyolítása szakmai elnök vezetésével, az Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztály irányításával és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szoros együttműködésével került sor.

Az idei versenyre összesen 20 pálinkafőzde, 138 tétellel nevezett, ebből 17 pálinkafőzde 66 tétele került a zsűri elé. A részletes analitikai vizsgálatot a Nébih, az érzékszervi minősítő bírálatot a hagyományoknak megfelelően a magas kvalitású, független szakértőkből álló Pálinkaminősítő Bizottság vakkóstolással végezte. A szakmai zsűri véleménye alapján végül 44 pálinka Pálinkakiválóság, 22 pálinka TOP Pálinkakiválóság minősítést kapott.

Az államtitkár hangsúlyozta: a mostani számok is azt mutatják, hogy a járvány okozta nehéz gazdasági helyzet és az idei év rossz gyümölcstermése ellenére egyre népszerűbb a verseny a kereskedelmi főzdék körében. A tavalyi pozitív tapasztalatok mellett a mostani évben is sikerült további eredményeket elérni, például színvonalas, más versenyektől távolmaradó főzdék nevezésével – fűzte hozzá.

Fotó: Fekete István

A tavalyi siker után idén már második alkalommal választották meg a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját, amit ezúttal az Árpád és Vadász Pálinkák- Árpád Pálinkatanya Prémium Piros Vilmos nedűje nyert el. A pálinka különlegessége nemcsak gyümölcsösségében rejlik, hanem abban, hogy 2016-ban már megkapta az ország pálinkája címet. 

Nagy Árpád, a békéscsabai Árpád és Vadász Pálinkák tulajdonosa a díjátadón elmondta, a főzdénél a pálinkakészítés tudománya öt generációra nyúlik vissza, a pálinka iránti szenvedély elengedhetetlen része az életüknek.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkészült a Pálinkakiválóságok Könyve 2020 című kiadvány, amit elektronikus formában a www.nemzetipalinkakivalosag.hu oldalon lehet elérni, de hamarosan nyomtatott formában is megjelenik – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!