Megugrott a hazai gabonaexport

Agro Napló
Mozgalmasan teltek a múlt év utolsó hónapjai a hazai gabonapiacon. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint a január–novemberi időszakban összesen 7,7 millió tonnát szállítottak külföldre a hazai termelők és kereskedők, ez a mennyiség csaknem 35,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – írja a Magyar Idők pénteki számában.

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta. A legtöbb terményt az Európai Unió belső piacán értékesítették a termelők, a közösségen kívülre a búza 6,5 és a kukorica 1,5 százaléka került csupán.

Kukoricából összesen 3,5 millió tonna került a külpiacokra az említett időszakban, ami mintegy 43 százalékos növekedésnek felel meg. A 3,3 millió tonnás búzaexport csaknem 30 százalékkal haladta meg a 2016 első tizenegy hónapjában eladott mennyiséget.

Az árbevétel ennél kicsit szerényebb mértékben nőtt, az ágazatban elért 1,4 milliárd forintos forgalom 31,4 százalékkal több az előző évinél. A kukorica exportátlagára 8, az árpáé 2 százalékkal alacsonyabb volt a 2016-os szintnél, ellenben a búza átlagára 3 százalékkal emelkedett.

Az AKI adatai szerint az említett időszakban a teljes agrár- és élelmiszeripari export értéke megközelítette a 8200 millió eurót, míg a behozatal 5236 milliárd eurót tett ki. Az állati termékek közül élő sertésből jóval több érkezett az országba, mint egy évvel korábban, a bővülés mértéke meghaladta a 44 százalékot, miközben a kivitel 15 százalékkal csökkent. Sertéshúsból 131 ezer tonnát, az egy évvel korábbinál ötezer tonnával többet vittünk ki, és tízezer tonnával többet, 141 ezer tonnát hoztunk be.

A baromfihús piacán még novemberben is éreztette hatását a madárinfluen­za-járvány. A kivitel mennyiségben és értékben is a megszokott szint alatt maradt. A termékből 18 százalékkal kevesebb került a külpiacokra, az árbevétel pedig 17 százalékkal csökkent.

Az EU-n belül Ausztria és Németország volt a legfontosabb piacunk, de Romániába is jelentős mennyiséget szállítottak a feldolgozók. Eközben az import dinamikusan nőtt – bár a mennyisége még így is messze elmaradt a kiviteltől –, az országba 62 százalékkal több baromfihús érkezett, elsősorban Lengyelországból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hét végéig maradnak a zivatarok

A hét végéig maradnak a zivatarok

A megnövekedett nedvesség a fejlődésben lévő nyári növények számára igen jól jön, ugyanakkor a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozók számára is...

Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Az utóbbi esztendő alatt átlagosan közel 50 százalékkal emelkedett a szántóföldi növénytermesztés közvetlen összköltsége. Ilyen drágulást képesek elvi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!