Megjelentek az egységes vadkárfelmérési útmutatók

Agro Napló
A vad által okozott károk felmérésében és értékelésében nyújt segítséget a szakértőknek és ezen keresztül a gazdálkodóknak az ez év elején megjelent Erdei Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató, valamint az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató.

A szaktárca tájékoztatása szerint – amit lapunk is megkapott – az Agrárminisztérium (AM) irányításával elkészült új ajánlások szakmai konszenzuson nyugvó, a tudományos eredményeket is figyelembe vevő, egységes, mindenki által megismerhető eljárásrend alkalmazását teszik lehetővé a jövőben - húzza alá a minisztériumi ismertető.

Az országban található vadfajok életmódjukkal, elsősorban táplálkozásukkal gazdasági kárt okozhatnak az élőhelyükként szolgáló erdőkben és a mezőgazdasági területeken. Az így keletkező vadkár megelőzése a vadgazdálkodók, illetve az erdő- és mezőgazdálkodók közös érdeke és feladata is.

Ha azonban a védekezés ellenére mégis bekövetkezik a vadkár, akkor annak korrekt megállapítása és értékelése egy bonyolult szakértői feladat, aminek a kártérítés során kiemelt szerepe van. A vadkárbecslési eljárásra korábban nem volt egységes eljárásrend hazánkban, a vadkárszakértők a különböző szakirodalmakban található eljárási metódusok szerint becsülték fel a kár mennyiségét és értékét.

Az AM felkérése és irányítása mellett az útmutatók elkészülését és az egyeztetések koordinálását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Vadászkamara közösen segítette. Az útmutatóknak köszönhetően egyértelműen és egzaktul megállapítható lesz a kár mértéke, csökkeni fog a termelők és a vadgazdálkodók közti lehetséges ütközési pontok száma, és a vitákból adódó bírósági eljárások száma.

Az útmutatók tehát az egyazon területen gazdálkodó erdő- vagy mezőgazdálkodók és a vadgazdálkodók közti összhang megteremtését segítik, ezzel hozzájárulva az összehangolt gazdálkodáshoz és a természeti erőforrások fenntartható használatához – tartalmazza az összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!