Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató pályázat!

Agro Napló
11,29 milliárd forint keretösszeggel jelent meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívás – közölte a Miniszterelnökség. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket.

A támogatást a vonatkozó 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet alapján elismeréssel rendelkező termelői csoportok a működési feltételeik kialakításához és az elismerés során elfogadott üzleti tervük megvalósításához használhatják fel. A pályázat keretében maximum 100 000 eurónak megfelelő forintösszegű támogatás kapható évente, 5 éven keresztül. A pontos támogatás mértéke a csoport éves értékesített termelése alapján kerül meghatározásra.

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. június 9-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.

A részletes pályázati felhívásért kattintson ide!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még van elnyerhető forrás öntözésre

Még van elnyerhető forrás öntözésre

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését célzó pályázaton még van elnyerhető forrás – írja a nak.hu. Az egyszerűbb igénylésért ügyfélbarát...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!