Meghatározó talajvédelem

Agro Napló
A talaj védelme egyre fontosabb a gazdálkodó számára is, de a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható. Az EU-ban is napirenden van ez a téma.

A természeti erőforrások egyik legfontosabb eleme a föld, amelynek mindössze csak 11 százaléka termőföld. A termőföld - legrégibb termelőeszköz – megóvása céljából az Európai Bizottság évekkel ezelőtt megalkotta a talajvédelemről szóló tematikus stratégiát, majd jelentést készített a talajvédelmi intézkedések szükségességéről.

A jelentésben a Bizottság javaslatot tett arra, hogy a KAP 2020-ig végrehajtandó általános reformja keretében kerüljön sor a talajra vonatkozó követelmények további tisztázására és meghatározására. A jelenleg folyó tervezésben visszaköszön ez a javaslat, hiszen a talajok szervesanyag-tartalmának védelme, a megfelelő tápanyag-gazdálkodás folytatására irányuló törekvések vannak fókuszban.

Mindezen szemlélet, tevékenység igen fontos, hiszen a talaj lát el bennünket élelemmel, biomasszával és nyersanyagokkal, az emberi tevékenység tereként és tájként funkcionál. Ezentúl a természeti örökségek tárházaként szolgál, valamint élőhelyként és génállományként is központi szerepet játszik. Számos anyagot tárol, szűr és átalakít, mint például a vizet, a tápanyagokat és a szenet. Ezeket a funkciókat mind társadalmi-gazdasági, mind környezeti jelentőségük miatt védeni kell.

A termőföldet használó, azon gazdálkodók számára is fontos, hogy a talaját megismerje, azt védje, hiszen odafigyelésével, szükség szerinti beavatkozásával gazdaságosabbá teszi a termelést, továbbá a jó kondícióban lévő talaj segíti a növényt a stressztűrésben, kevésbé aszályérzékeny, s a megfelelő időben tud vizet és tápanyagot szolgáltatni megfelelő tárolókapacitása révén.

Hazánk különösen érdekelt a talajvédelemben, hiszen nagy a hasznosított terület részaránya. Ismerve a talajképződés rendkívül lassú folyamatát, és azt hogy a talaj alapvetően nem megújuló erőforrásnak tekintendő, ezért a talaj megóvásának fontosságát minden szinten be kell építeni a köztudatba.

A talaj védelme tehát egyre fontosabb a gazdálkodó számára is, de a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható. Hasznos információhoz juthatnak a témához kapcsolódóan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett NAKAdémia tájékoztató rendezvénysorozatának keretében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A magyar termőföld jó állapotban van

A magyar termőföld jó állapotban van

Magyarországon a talaj, a termőföld jó állapotban van nemzetközi összehasonlításban – hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékf...

Tudjon meg mindent a talajról!

Tudjon meg mindent a talajról!

Fontos, hogy a termelők vigyázzanak a talajokra, hogy elegendő és egészséges élelem legyen az emberek számára. Ezért kell mindent megtudni a talajról,...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!