Még a vártnál is rosszabb lehet a kukoricatermés

Agro Napló
Magyarország a következő gazdasági évben kukoricából nettó importőrré válik – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követően.
Fotó: Facebook/Feldman Zsolt

Az államtitkár Facebook-bejegyzésben tájékoztatott a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után a legfontosabb számokról:

A kukorica esetében 40 százalékon áll a betakarítás, az eddig betakarított területekről a gazdálkodók 3,1 tonna/hektár termésátlagot jelentettek, sajnos 3 millió tonna alatti országos termés néz ki ennek alapján a korábbi 6-9 millió tonnákkal szemben, de a végső pontos szám még nagyban függ a hátra lévő kukoricatáblák hozamától.

A napraforgó betakarítása 313 ezer hektár területről lényegében befejeződött, mintegy 1,1 millió tonna napraforgó lett az eredmény.

A szója betakarítása 60 százalékon áll, jelenlegi állapot szerint az elmúlt öt év átlagánál 25 százalékkal kevesebb lesz a termés, ami várhatóan 130 ezer tonna körül alakulhat az év végére.

Kukorica esetében a hazai piaci felhasználási igények jóval magasabbak a megtermett terménymennyiségnél, Magyarország a következő gazdasági évben kukoricából nettó importőrré válik, a behozatal tényleges mértéke a hazai piaci szereplők igényei szerint alakul majd. Jelenleg a hazai takarmányigények és az ipari felhasználói igények kielégítésére gabonából és olajosnövényből összesen 200 ezer tonna import érkezik az országba havonta.

 

Forrás: Facebook/Feldman Zsolt
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!