Másfél milliárddal több jut állatbetegségekre

Agro Napló
Megemelte az agrártárca az állatbetegségek kezelésére fordítható támogatási keretet, így a valós költségekhez jobban igazodik. A támogatás célja az egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, egyes zoonózisok megelőzése.

A 2018. évben rendelkezésre álló keretet másfél milliárd forinttal megemelték, 12 milliárdra – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján. Ebből továbbra is 2500 millió forintot a baromfi ágazatban, de most már 8000 millió forintot az egyéb állattenyésztési ágazatokban, 1500 millió forintot pedig vemhes üszők állat-egészségügyi szolgáltatására, gyógykezelésére és immunizálására lehet felhasználni.

Ha a baromfi ágazatban vagy az egyéb állattenyésztési ágazatban megállapított támogatás mértéke meghaladja az adott ágazatra a 2018. évben rendelkezésre álló keretből felhasználható összeget, akkor a 2018. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények az e bekezdésben meghatározott más ágazatokban felhasználható keretek terhére is teljesíthetőek, áll a jogszabályban.

E keretek terhére a 2018. évben elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények és a 2017. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt, de még ki nem fizetett jogos igények teljesíthetők.

Az engedélyes a tárgyhónapban elvégzett szolgáltatásokról legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 20. napján kiállított számlák másolatát a Magyar Államkincstár által rendszeresített és honlapján közzétett, a 3. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelméhez csatolva a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig postai úton megküldi a kedvezményezett telephelye szerint illetékes megyei kormányhivatalnak.

Fontos, hogy a támogatási kérelemmel érintett állategészségügyi szolgáltatásra vonatkozó számlákat a baromfifélékre, az egyéb állatfajokra és a vemhes üszőre vonatkozóan külön kell kiállítani, és az azokra vonatkozó támogatási kérelmeket külön kell benyújtani.

További részletek ide kattintva elérhetőek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!