Már lehet pályázni a Magyar Falu Program idei forrásaira

Agro Napló
Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már pályázhatnak a Magyar Falu Programban meghirdetett támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos január elején sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár – tette közzé a kormányzati hírportál – arról tájékoztatott, hogy az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét. Így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.

Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai – közölte a kormánybiztos.

Hangsúlyozta: a pályázati kiírást évről-évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.

Ennek alapján többek között 2022-ben lehet pályázni fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is - mondta.

Szólt arról, hogy 2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 ezer sikeres pályázatot adott be az elmúlt években.

A Magyar Falu Program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje – hívta fel a figyelmet Gyopáros Alpár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott: a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon – tartalmazza az összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!