Már igényelhetik az agrárvállalkozások a jelentősen támogatott hitelt

Agro Napló
Az agrárvállalkozások már igényelhetik a kiemelt támogatású Agrár Széchenyi Kártya Pluszt a gazdasági nehézségek kezelésére 100 százalékos (azaz kamat-, költség- és díjmentes) támogatással – közölte a KAVOSZ a honlapján.

A mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a COVID-19 koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kezelésére és a kedvezőtlen gazdasági hatások enyhítése érdekében kialakított új, kedvezményes feltételrendszerű, emelt hitelösszegű, kiemelt állami kamat- és kezességi díj és költségtámogatásban részesített hitel, amely a 14/2020. (IV.10.) AM rendelet alapján, az ez év április 12. és december 31. között (a határnapokat is beleértve) hatályba lépett hitelszerződések keretében nyújtható.

A szóban forgó hitel előnyei, hogy akár teljes állami kamat-, kezességi díj és költségtámogatás vehető igénybe, továbbá a kölcsön összege akár 200 millió forint is lehet, emellett akár ingatlanfedezet nélkül is megkapható, a hitelbírálat pedig egyszerűsített és gyors, a kölcsön az ország több mint 200 pontján igényelhető, valamint használható átutalás révén, bankkártyával készpénzfelvételre, illetve vásárlásra is.

A hitelt igényelheti minden olyan kkv, amely rendelkezik legalább egy (25 millió forint felett két) lezárt teljes naptári évre vonatkozó működési múlttal, illetve a Magyar Államkincstártól (MÁK) kapott ügyfél-azonosító számmal. Továbbá nincs lejárt köztartozása, sem lejárt hiteltartozása, megfelel az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció Üzletszabályzatában meghatározott egyéb feltételeknek. (Az igénylő vállalkozásnak az alapvető feltételeknek való megfelelésen és a rendelkezésre álló elegendő szabad kereten kívül nem kell további kritériumoknak megfelelni a magasabb hitelösszeg, illetve a kiemelt mértékű támogatás igényléséhez)

A hitelkeret összege: maximum 200 millió forint. Az igénybe vehető hitel összege a hitelbírálat eredményétől függ, fiatal mezőgazdasági termelő esetén az adható hitel maximuma 25 millió forint. A hitel futamideje a hitel futamideje 1, 2 vagy 3 év. A hitel teljes összegének visszafizetése egy összegben, a szerződés lejáratának napján esedékes.

A kölcsön a hitelcél szerinti tevékenység alapján meghatározott jogcímű csekély összegű keret terhére az alábbi díjtételek vonatkozásában jár (a szabad keret erejéig): 100 százalék kamattámogatás a hitel teljes futamidejére, 100 százalék kezességi díjtámogatás a kezességvállalás teljes idejére, 100 százalék kezelési költségtámogatás a hitel teljes futamidejére, a 100 százalékra vonatkozó egyéb költségtámogatás.

A pótlólagos támogatásokat a finanszírozó hitelintézet hívja le a MÁK az ügyfelek részére, míg az egyéb költségtámogatásokat az érintett, arra jogosult vállalkozásoknak közvetlenül a MÁK-nál kell igényelniük (a MÁK honlapján közzétételre kerülő nyomtatványon, a vonatkozó Közleményben leírt módon és határidőkben).

A vállalkozásnak elegendő szabad támogatási kerettel kell rendelkeznie a hitelcél szerinti jogcímen (az összeszámítási szabályok figyelembevételével) a magasabb összegű kamat-, kezelési költség-, kezességi díjtámogatásra részben vagy egészben, azonban a szabad keretnek a magasabb összegű kamattámogatás támogatástartalmára is teljes egészében elegendőnek kell lennie (ellenkező esetben a magasabb összegű támogatás nem nyújtható).

A hitel a regisztráló Irodákban Igényelhető. Ezek: a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének irodáiban, a területi kereskedelmi és iparkamarák irodáiban, a KAVOSZ Zrt. irodáiban.

Bővebb információt a KAVOSZ honlapján találhatnak az érdeklődők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ingyen hitel a magyar gazdáknak

Ingyen hitel a magyar gazdáknak

Ingyen kölcsönhöz juthatnak a magyar gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidék...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!