Május 31. a felügyeleti díjbevallás benyújtásának határideje

Agro Napló
Május 31-ig kell benyújtaniuk a hazai élelmiszerlánc-szereplőknek az idei felügyeleti díjbevallásukat, amelyet már jelenleg is teljesíthetnek az e célra szolgáló elektronikus felületen – tette közzé honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hozzáfűzve: a határidő minden kötelezettre vonatkozik.

A bevallási felület elérhető a Nébih Ügyfélprofil Rendszerében (a Felügyeleti díj menüpontban). Vállalkozások esetén a bevallást a cég önálló képviseletére jogosult személy vagy meghatalmazott nyújthatja be. A bevallási kötelezettség teljesítésének végső határideje – minden kötelezett esetében – 2021. május 31. napja. 

Változás ugyanakkor a korábbi évekhez képest – hívja fel az érintettek figyelmét a hatóság –, hogy 2021-től kezdődően a takarmányozási célból termesztett növények értékesítése kapcsán a kötelezettség az értékesítési lánc minden szakaszában fennáll, függetlenül a forgalomba hozatal céljától vagy a termék további felhasználási módjától.

A befizetéshez szükséges pénzügyi bizonylatokat a bevallási határidőt követően, a bevallási felületen érhetik el az érintettek. Az első részlet befizetési határideje 2021. július 31., a második részlet befizetési határideje 2022. január 31. lesz. A díjat a 10032000-00289782-30006016 számú célszámlára kell utalni.

A felügyeleti díjjal kapcsolatban további hasznos információkat olvashatnak a Nébih honlapján: portal.nebih.gov.hu/egyeb/gyakran-ismetelt-kerdesek/felugyeleti-dij

Amennyiben további kérdése van bárkinek, a Nébih  azt kéri, forduljon a Nébih Ügyfélszolgálatához a következő elérhetőségek valamelyikén: telefon: 06/1/336-9024, e-mail: felugyeletidij@nebih.gov.hu. Javasolják azt, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallását ne halasszák az utolsó pillanatra – olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!