Magasabb hozzáadott értékű munkakörökben számítanak a fiatalokra az agráriumban

Agro Napló
Az Agrárminisztérium 47 agrár-szakképző intézményt tart fenn az ország 62 pontján, ezekben idén több mint 7300 elsőéves tanuló kezdte meg középiskolai tanulmányait, 284-gyel többen, mint a megelőző évben – közölte a szaktárca.
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A magyar agrárium a jövőben csak akkor lehet sikeres, ha mind több fiatal érzi úgy, hogy megtalálhatja benne a hivatását, a nemzedékváltás ezért elkerülhetetlen – hangoztatta a Nagy István agrárminiszter hétfőn, az országos szakiskolai tanévnyitó ünnepségen, melynek idén a Vas megyei vépi mezőgazdasági szakgimnázium, szakiskola és kollégium adott otthont.

Úgy fogalmazott: az agrárképzések során elsajátítható ismeretek azok, melyek egyben a vidék megtartó erejét hivatottak szolgálni, csak a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a fiatal generációk helyben találják meg a boldogulásukat. Elmondta, hogy az agrártárca jelenleg a második legnagyobb intézményfenntartó, 47 agrár-szakképző intézményt tartanak fenn az ország 62 pontján, ahol százféle szakképesítés megszerzése közül választhatnak a jelentkezők, és ahol idén több mint 7300 elsőéves tanuló kezdi meg középiskolai tanulmányait, 284-gyel többen, mint a megelőző évben. Hozzáfűzte: a sokszínű képzési rendszert – az ágazati sajátosságokat figyelembe véve – úgy építették fel, hogy a „termőföldtől az asztalig" elv megvalósításával képes legyen megfelelni az élelmiszer-gazdaság igényeinek.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Nagy István beszédében rámutatott: a jövő agrárszakembereinek ma már iskolai végzettségük birtokában azzal is szembe kell nézniük, hogy a munkakörök átalakultak, a robotizáció, az automatizáció hatására nő az igény a rendszerek tervezésével, építésével, üzemeltetésével foglalkozó informatikai robotikai képzettségű szakemberek iránt.

- Nem kevesebb emberre van szükség az agráriumban, hanem más feladatkörben, a magasabb hozzáadott értékű munkakörökben számítanak a fiatalokra - mondta.

Szavai szerint éppen ezért alkották meg azt a Digitális Agrár Stratégiát, amelyben hangsúlyossá vált az agrár-szakképzés a felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás területén is a legkorszerűbb digitális ismeretek átadása, a digitális kompetenciák megerősítése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!