Lázár azonnali hatállyal felmentette az MVH vezetőit

Agro Napló
Azonnali hatállyal felmentette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökét, Gyuricza Csabát, valamint elnökhelyettesét, Dragovácz Nikolettát a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János – tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t október 28-án pénteken.

Egyben közölték, hogy az MVH elnöki tisztségét 2016. november 1-jétől Viski József tölti be.

Szintén pénteki hír, hogy két új miniszteri biztos felügyeli majd az agrárágazati csúcshivatalként működő MVH átalakítását. Ezt Lázár János jelentette be, de egyelőre nem nevezte meg, hogy a tisztségeket kik töltik majd be. A két biztos mindenesetre az MVH újrastrukturálását, illetve kincstárba integrálását koordinálja majd.

Mint ismert, a kormány korábbi döntésével az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségi feladatait ellátó MVH 2017. január elsejétől jogutódlással megszűnik. Kifizető ügynökségi funkcióit a Magyar Államkincstár, egyéb feladatait pedig a Földművelésügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség és a kormányhivatalok veszik át.

Az átszervezések kapcsán a kormány úgy döntött, hogy az MVH irányítását Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől Lázár Jánoshoz helyezi. A Miniszterelnökség a hivatal felügyeletét a napokban vette át az agrártárcától.

Forrás: MTI/agrarszektor.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!