Lassult a mezőgazdasági termékek drágulása

Agro Napló
Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal volt magasabb, mint 2016 végén. A gyümölcsfélék ára 21,3 százalékkal, ebből az almáé 26, a szőlőé 12 százalékkal emelkedett.

Az élő állatok termelőiárszintje 2,3 százalékkal csökkent. A vágóbaromfi ára 2,7 százalékkal nőtt, ezzel szemben a vágósertésé 7,2 százalékkal volt alacsonyabb.

Az állati termékek ára 17,4 százalékkal emelkedett. A tej ára 15, a tojásé 33 százalékkal növekedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!