Közép-Európa élén állunk paradicsomfeldolgozásban

Agro Napló
Több mint kétmilliárd forinttal támogatja az állam az Univer Product Zrt. paradicsomfeldolgozó kapacitásának bővítését – írta a Magyar Hírlap pénteken. Itthon ezerötszáz hektáron foglalkoznak ipari paradicsomtermesztéssel, a kereslet pedig egyre emelkedik a paradicsomsűrítmények iránt.

A kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. 4,3 milliárd forint össz­értékű kapacitásbővítő fejlesztését 2,1 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással segíti a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében – jelentette be tegnap a Varga Mihály Kecskeméten. Közép-Európa legnagyobb paradicsomfeldolgozó üzemének átadásán a nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormány 2015-ben indította el a nagyvállalati beruházási támogatási programot, amely eddig 49 vállalkozás több mint hetvenmilliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházását segítette elő, és mintegy 1650 új munkahely létrejöttéhez járult hozzá. Varga Mihály elmondta, az Univer Product Zrt. kizárólag magyar alapanyagokból állítja elő mintegy 1300, több esetben is kategóriája legjobban keresett termékeit, és több száz hazai őstermelőnek ad ezzel biztos megélhetést. Az Univer termékei – köztük a 2016-ban a Hungarikumok Gyűjteményébe is felvett a Piros Arany és Erős Pista – olyan szimbólumok, amelyek egy gazdasági integrációt fejeznek ki, olyat, amelyben állam, önkormányzat, beszállítói partnerek és munkavállalók mind közösen vesznek részt. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere kiemelte, az elmúlt évtizedekben Kecskemétből, a mezővárosból elismert ipari központ lett, a hazai gazdaság egyik motorja, az Univer pedig Európa prémiummárkás, élelmiszeripari „nagymoguljává” vált.

Molitórisz Károly vezérigazgató közölte, az Univer Product Zrt. csaknem 4,3 milliárd forintos beruházásával 140 ezer tonnára növeli és ezzel megduplázza éves nyersparadicsom-feldolgozó kapacitását. Termékeiket a környező országokba értékesítik. Az üzem révén negyvennel bővül a cég alkalmazottainak száma. Így a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma is 300–350-nel nő – írta a távirati iroda. A tervek szerint a fejlesztéshez vállalt nyolcéves fenntartási időszak alatt az Univer Product árbevétele 17,3 mi­lliárd forinttal növekszik. Ez a sűrített paradicsom jelenlegi hétszázalékos részarányát a vállalati termelésen belül mintegy 19 százalékra növeli, és a vállalat exportrészaránya tizenöt százalékról huszonnyolc százalékra nő.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, Ledó Ferenc a Magyar Hírlapnak elmondta, az ipari paradicsom szedése két hete kezdődött meg, és szeptember végéig tart. A szabadföldi termesztésben az utóbbi években számottevően növekedett az ipari célra előállított paradicsom vetésterülete, az étkezési paradicsom pedig eltűnt. Míg 2011-ben mindössze 15 ezer tonna ipari paradicsom megvásárlására kötöttek szerződést a hazai feldolgozóüzemek, addig jelenleg 110-120 ezer tonnát is feldolgoznak évente, világszerte emelkedett ugyanis a kereslet a paradicsomsűrítmények, ketchupok iránt. Csaknem ezerötszáz hektáron foglalkoznak ipari paradicsomtermesztéssel, hektáronként a nyolcvantonnás hozam is elérhető. Az előállítási folyamatot gépesítették, kombájnok végzik a betakarítást.

Ledó jelezte, ipari célra leginkább Szarvas-Nagyszénás térségé­ben, Mezőberényben és Kecskeméten termesztenek paradicsomot. Hatvanban és Debrecen környékén is van egy paradicsomfeldolgozó üzem, de a piacvezető Univer mintegy 85 ezer tonna hazai ipari paradicsom vásárlására kötött szerződést. Jelenleg az ipari paradicsom felvásárlási ára 25 forint kilogrammonként. A Dél-alföldi Kertészek Szövetsége, amelynek Ledó Ferenc az elnöke, a termelőket összefogó integrátorként kétszáz hektárról 18 ezer tonna ipari paradicsom előállítására szerződött az idén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Pistázd meg!

Pistázd meg!

Magyarország egyik lenépszerűbb élelmiszere, az Erős Pista új „megPistázott” filmje annak az előzménye, hogy az Univer Product Zrt. 75 éves történetén...

Zöldségtermesztés: hogyan tovább?

Zöldségtermesztés: hogyan tovább?

A magas energia- és inputanyagárak átrendeződést hozhatnak a hazai mezőgazdasági termelésben. A gabonatermesztők számára kedvező a helyzet, a kertésze...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!