2024. április 19. péntek Emma

Közel egymilliárdos példaértékű gyümölcsfeldolgozó beruházás Nógrádban

Agro Napló
Új üzemet adott át a Nógrád megyei Berkenye Faluszövetkezet csütörtökön, mely beruházáshoz 500 millió forintot nyert el a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági termékek értéknövelése című pályázatán – közölte az MTI. Ezzel a cég Magyarország egyik legnagyobb fagyasztottgyümölcs-feldolgozója lesz.

MTI Fotó: Komka Péter

A helyettes államtitkár elmondta, a Berkenye Faluszövetkezet 25 éves fejlődése során hazánk egyik meghatározó, de külföldön is elismert fagyasztott gyümölcs feldolgozójává vált. Az elnyert vidékfejlesztési forrásnak köszönhetően most egy új fagyos tárolót, feldolgozó épületet, valamint egy göngyölegraktárt alakíthattak ki és lehetőség nyílt jelentős technológiai fejlesztések végrehajtására is. Mindezek mellett a beruházás hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, új munkahelyek teremtésével.

Mint mondta, a Nógrád megyében megvalósult, közel egymilliárd forintos beruházás is jól példázza az élelmiszeripar folyamatos fejlesztésre, innovációra való képességét és igényét.

A Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termékek értéknövelését támogató pályázatának keretében közel 170 milliárd forint került elkülönítésre, amely forrásra jelentős igény mutatkozott. A beérkezett kérelmek közül a Miniszterelnökség már több mint 600 darabot – köztük a Berkenye Faluszövetkezet fejlesztési elképzeléseit – támogatott, mintegy 111 milliárd forint összértékben – tette hozzá Viski József.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!