Somogy megyében, a Magyaregres környéki földeken az egész család közreműködésével gazdálkodik a Zöld Mező 2000 Kft. A területeik nagy része a település közelében található, de rendelkeznek még földekkel Alsóbogát, Gamás, Hetes és Kaposfüred irányában is.
A gazdálkodás közel 750 hektáron folyik részben saját tulajdonú, részben bérelt területeken, amelyekre kukorica, napraforgó, gabona és repce kerül. A vállalkozás bérmunka szolgáltatást is végez közel 300 hektáron, a vetéstől a betakarításig és a szárításig. Kozári Tibor termelési vezető beszélt a kijuttatási térképek fontosságáról, és arról, hogyan használják a Kverneland műtrágyaszórójukat és a vetőgépüket az eredményes gazdálkodás érdekében.
A szülők, a nagyszülők és jómagam is a korábbi termelőszövetkezeti rendszer alkalmazottjai voltunk, én pedig főleg az állattenyésztési vonalon tevékenykedtem. A termelőszövetkezetek megszűnésével lehetőség nyílt saját földekhez jutni, így kis területen kezdtünk, majd az évek során egyre nagyobb méretű gazdasággá alakultunk. Most pedig már a feleségem, a lányom, a fiam, a vőm és a menyem is a családi gazdaságban tevékenykedik.
A kezdetektől, mindig is a minőségi munkavégzés volt a cél, ezen belül pedig a minőségi gépállomány meglétében láttam ennek megvalósíthatóságát. Ez az elv érvényesül a precíziós eszközök beszerzésében is, hiszen jobb eszközzel jobb munkát lehet végezni. Az idő előrehaladtával apró lépésekben sikerült fejlődni, ennek eredményeként navigációs rendszerrel láttuk el a traktorainkat, jelenleg már 5 ilyen eszközzel rendelkezünk, valamint tápanyag- és hozamtérképek alapján végezzük a műtrágyázást és a vetést.
Maga a technológia tanulható, de a tapasztalatot csak évek során szerzi meg az ember, többször, akár nehéz időszakok leküzdése árán is. A fiatalabb generáció szerencsére átlendített minket a problémákon. A fiam, ifjabb Kozári Tibor és a vejem, Hazai László is a vállalkozásban dolgozik, számukra pedig a precíziós mezőgazdaság sokkal könnyebben befogadható tématerület, így végeredményben közösen döntöttünk a korszerűsítés mellett és haladunk előre a fejlesztésekkel
A fiam Kaposváron végezte el a mezőgazdasági technikumot, ő a növénytermesztés területén dolgozik. A talajelőkészítéstől a betakarításig tevékenyen vesz részt a
munkafolyamatokban. Zöldmezős beruházásban terményszárító telephelyet létesítettünk 2006-ban, melynek vezető kezelője vejem, Hazai László, valamint ő kezeli a jól bevált AgroVIR farmmenedzsment programunkat.
tápanyag-utánpótlás korszerű megvalósítása első lépésben a hozamtérképezéssel kezdődik, ez utóbbi már a jelenlegi kombájnunkban is megtalálható. A hozamtérképek alapján felmérhető, hogy hol van szükség nagyobb mennyiségű tápanyagpótlásra, majd ehhez szorosan kapcsolódva a talajminták adatait is felhasználjuk és egy program segítségével kijuttatási térképet készítünk. Ezek az adatok a munkagép fedélzeti monitorjára kerülnek. A gép így a kimerült, gyengébb talajrészekre automatikusan az átlagnál több műtrágyát juttat ki, fordított esetben, a jobb adottságú, ellátottságú részekre pedig kevesebbet.
Minden évben végzünk értékelést, viszont rengeteg változó összetevő van, ami sok kísérletezést és főként tapasztalatot kíván. Az időjárás sok esetben keresztülhúzza a számításainkat, hiszen egy szárazabb tavaszon a kijuttatott műtrágya képtelen kellő mértékben a talajba oldódni. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi műtrágyaárak mellett mindenképp szükség van a precíziós gazdálkodásra, mivel a kijuttatott tápanyagok közvetlenül a növények közelébe és nem a teljes felületre kerülnek. Ezáltal csökkentjük a magas műtrágyaköltségeket.
Igen, ennek megvalósítására idén telepítettünk 2 darab 28 m3-es folyékony műtrágya tárolására alkalmas tartályt. Ezeket ebben az évben alkalmazzuk először a gazdaságban. Ezzel részben ellensúlyozni tudjuk majd a tápanyag-kijuttatás idején a csapadékhiányosabb időszakok hatását. A legjobb kezdet, ha a folyékony műtrágyát a vetőmag közelébe juttatjuk ki. A Kverneland rendszere intelligens elektronikával kommunikál mind a vetőgépen, mind a fronttartályon keresztül, így az alkalmazás minden egyes sornál ki- és bekapcsol. Az iXtra LiFe folyékony műtrágyát juttat ki a precíziós vetőgép soraihoz a lehető legközelebb. A trágyázási szabályok betartása és az inputanyagok drágulása miatt a hatékony tápanyagfelvétel még inkább kulcsfontosságúvá vált, cél, hogy a műtrágyafelhasználást csökkenteni tudjuk. A sorműtrágyázás pedig növeli a hatékonyságot és pénzt takarít meg, mivel a műtrágya a magok közvetlen közelébe kerül. Az ISOBUS elektronika támogatásával a vetőgépeken elhelyezett elektromos meghajtású vetőkocsikon akár 18 egyedi szakasz megadása is lehetséges, és nagyon fontos, hogy a pontos vetőmag- és műtrágyaadagolást átfedések nélkül valósul meg.
Két éve ismerkedünk a technológiával, pár hektáron már alkalmaztuk is. Ez leginkább a fiam szakterülete, ő sajátította el az ezzel kapcsolatos tudást. Itt jónak bizonyult a technológia, hiszen a talajadottsághoz igazodva, a jobb minőségű talajra magasabb tőszámot, míg a gyengébb minőségű talajokra kevesebb tőszámot juttatunk ki. A jelenlegi vetőgépeink elektromos meghajtásúak, amelyek képesek az általunk előre meghatározott tőszám kijuttatására.
A műtrágyát sor mellé juttatjuk ki kapásnövények esetében, így már helyben biztosítottak a tápanyagok a növény számára. Ezt 2 darab mikrogranulátum- és műtrágyakijuttatóval felszerelt Kverneland Optima V 6 soros, tárcsás, csoroszlyás vetőgéppel végezzük, mindkettő elektromos meghajtású vetőelemeket tartalmaz, tehát precíziósan vezérelhető. Az Optima V lehetővé teszi az időveszteség nélküli sortávolság változtatását, a központi vákuumcső kialakítás pedig a konstans légáramlást és a pontos maglehelyezést segíti. A Micro-Drill elektromosan hajtott mikrogranulátum-szóró ISOBUS-vezérelt, a magadagoló készülék pedig kopásálló műanyag házból és cserélhető cellákból áll. A rendszer lehetővé teszi a vetőmag vég- és kezdési pontjainak adaptálását. Ez biztosítja a pontos be- és kikapcsolást a tábla végén, átfedések vagy hibák nélkül. Továbbá lehetővé teszi a kikapcsolást a művelőút elérésekor. Az Optima V típusú vetőgépünk 2 mikrostarter műtrágyaszóróval felszerelt, így képes a sorba kijuttatni az inputanyagokat, igény szerint a rovarölőt és a startert akár egy menetben is. A további előnye, hogy a 76-os fix sortáv mellett 45 centiméteresre is állítható, így akár repce vetésére is használható. A HD II vetőkocsikhoz plusznyomást hozzáadva minden egyes elem képes az optimális mélységtartásra a rugós rendszeren keresztül, a nagy, oldalsó mélységszabályozó kerekek segítségével pedig hatékony talajkövetés érhető el. A munkagép lehetővé teszi a gyors sortávolság változtatását 30-tól egészen 80 centiméterig, így a vetőgép átállítása kukoricavetésről szójavetésre, vagy akár repcevetésre néhány percet vesz csak igénybe. Nagy előny, hogy a gépet a 3 méteres szállítási szélességről a 4 méteres munkaszélességre egyetlen gombnyomással lehet átállítani. Fontos még megemlítenem, hogy a műtrágyatartály súlypontja közel esik a traktorhoz, így kisebb emelési teljesítményű traktor is elegendő az emeléshez.
Talajvizsgálatot 5 évente végeztetünk és ezekből kapunk talajvizsgálati eredményeket, melyeket hasznosítani tudunk a tápanyagtervezésben és -kijuttatásban egyaránt.
Szakmai támogató:
A Precíz gazdák nyomában című kiadványból ragadtuk ki a precíziós technológia művelőit, egyben véleményvezéreit. Ahány gazdaság, annyi kihívás és annyi megoldásra váró feladat. Ami közös bennük: az adatokat becsben tartó, precizitásra épülő gondolkodás.