Korábban kezdődik és kiváló lehet a dinnyeszezon

Agro Napló
Jót tett a csapadékos, meleg időjárás a magyar görögdinnyének, Békés megyében már a jövő héten megkezdhetik a betakarítást a termelők – írta a Magyar Idők csütörtökön. A szezon az idén is kiválónak ígérkezik, a szakemberek pedig bíznak abban, hogy az áruházláncok ebben az évben nem viszik le indokolatlanul alacsony szintre a magyar dinnye árát, a tavalyi akció ugyanis a termőterület csökkenését eredményezte.

A megszokottnál korábban kerülhet a fogyasztók asztalára idén a magyar görögdinnye. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett közös sajtótájékoztatón elmondta: ebben az évben is Békés megyében kezdődik a szezon, a termelők június 20-án megkezdik a betakarítást, 25-től pedig már az áruházláncok polcain is megjelenik a magyar áru, sőt az exportpiacokra is elindulnak a szállítmányok.

Az ágazati szakemberek kiváló szezont várnak, a dinnyének ugyanis kifejezetten kedvez a gyakori záporokkal tarkított, meleg időjárás. Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke jelezte: az elmúlt három-négy évben sikerült megállítani a dinnyetermesztés hanyatlását, a bevont terület így 5000 hektár körül stabilizálódott.

Az idén mintegy 4800 hektárról takaríthatnak be görögdinnyét a gazdálkodók, a várakozások szerint a termésmennyiség 192 ezer tonna körül lesz.

Ez mintegy 5 százalékkal marad el a tavalyitól, a csökkenés pedig elsősorban annak tudható be, hogy a tavalyi átgondolatlan kereskedelmi akció hatására – amely a szezon kezdetén indokolatlanul alacsony szintre csökkentette az árakat – Békés megyében 5-10 százalékkal csökkent a dinnye termőterülete.

Győrffy Balázs szerint ugyanakkor pozitív tendencia látszik a szabolcsi termesztőkörzetben, ahol 10-15 százalékkal bővült a termőterület.

Tarpataki Tamás, az agrárminisztérium főosztályvezetője szerint ahhoz, hogy egy szezon sikeres legyen, együttműködésre, tiszta és átlátható piacra, valamint megfelelő promócióra van szükség. Addig ugyanis – hívta fel a figyelmet –, amíg a piaci szereplők egymás ellen dolgoznak, nem tervezhető a szezon, hektikus lesz az ármozgás, és a fogyasztók kiszolgálása sem garantálható.

Ehhez a gondolathoz csatlakozott Pócs János országgyűlési képviselő is, aki maga is dinnyetermesztéssel foglalkozik. A szakember szerint a dinnyetermelés nagyon érzékeny ágazat, egy-egy átgondolatlan kereskedői lépés a teljes szezont képes elrontani, súlyos károkat okozva ezzel a gazdálkodóknak.

Ugyanakkor az áruházláncok maguknak is ártanak, hiszen az olcsón beszerzett dinnye minősége nem a legjobb, s ha egy vásárló rossz dinnyét vesz, legközelebb biztosan nem tesz a kosarába a termékből. – A görögdinnye ára és a minősége egyenesen arányos, ha egy kereskedő olcsón szeretné beszerezni a vevőcsalogatónak szánt terméket, csak silányabb minőségű árut kaphat a termelőtől – fogalmazott.

A korábbi évekhez hasonlóan a NAK idén is folytatja a magyar dinnye népszerűsítését. Az elmúlt évek promó­ciós tevékenysége sikeresnek bizonyult, míg tíz évvel ezelőtt egy főre 8-9 kilogramm dinnye jutott, napjainkban már 13-15 kilónyi görögdinnyét fogyaszt átlagosan a magyar. Ebben az évben a francia Interfel szakmaközi szervezettel közösen indított európai uniós zöldség-gyümölcs fogyasztásösztönző program része lesz a dinnyekampány.

A promócióban idén négy áruházlánc, az Auchan, a CBA, a Coop és a Tesco vesz részt. Emellett a NAK az agrárminisztériummal és az AMC-vel közösen további dinnyepromóciókat szervez a gyerektáborokban és a különböző nyári rendezvényeken. Tegnap a NAK és a dinnyetermelők egyesülete együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja a magyar dinnyetermelés fejlődésének elősegítése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Jól indul az idei dinnyeszezon!

Jól indul az idei dinnyeszezon!

Hivatalosan is elindul a héten a 2022-es dinnyeszezon. Habár hazai hajtatott termesztésből származó sárgadinnyét már találhatunk a polcokon, a szabadf...

Kiváló minőségű lesz a magyar dinnye

Kiváló minőségű lesz a magyar dinnye

E hét végén megkezdődik a görögdinnyeszüret az ország déli térségeiben. Az utóbbi hetek kedvező időjárása miatt kiváló minőségre számítanak a termelők...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!