2024. április 20. szombat Tivadar

Kimagaslóan erős volt a NAK TechLab egyetemi versenye

Agro Napló
Kimagaslóan erős volt a NAK TechLab egyetemi versenye, ezt mutatja az is, hogy számtalan olyan fiatal is kedvet érzett ahhoz, hogy innovatív elképzelésével megoldást találjon a hazai mezőgazdaság kihívásaira, aki nem agrár szakirányon folytatja tanulmányait – összegezte a megmérettetés első szakaszának eredményét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
 A verseny zsűrije

A NAK TechLab Egyetemi Ötletversenye azt is igazolta, hogy rendkívül izgalmasan alakulhat az ágazat jövője; a döntőt ugyanis a szarvasmarha-sántaságot előrejelző ötlet nyerte. A verseny erősségére jellemző volt: a NAK TechLab Egyetemi Ötletversenyére jelentkezők mezőnye, így az eredetileg tervezett öt csapat helyett hét vehetett részt a verseny döntőjén.

A megmérettetésre a mezőgazdaság hatékonyságának növelését célzó innovatív ötletekkel lehetett jelentkezni. A résztvevők a döntőt megelőzően online szakmai segítséget kaptak üzletfejlesztési és mezőgazdasági szakértő mentoroktól. Változatos koncepciókkal, sokszínű elképzelésekkel érkeztek a hallgatók.

A döntőben az első helyezést a CowBaj nevű csapatnak ítélte oda a zsűri. Az ő megoldásuk a szarvasmarhák különféle kondícióit mérnék, egészen pontosan az állatok esetleges sántaságát szűrnék ki digitális, automatizált módszerrel. Jutalmuk egy DJI drón, egy nemzetközi innovációs fesztiválon való részvétel és további szakmai konzultációk a fejlesztés tökéletesítéséhez.

Az I. helyezett CowBaj csapat Győrffy Balázzsal

Különdíjas lett a Tornádó nevű csapat megoldása, vagyis egy infrakamera-rendszer, mely képes változatos körülmények között is megbízhatóan és pontosan visszaadni a növények hőmérsékletét, ezzel segítve az optimális termelést.

A versenyzőket öttagú szakmai zsűri értékelte: Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár; Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem (SZIE) megbízott rektora; Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója; Umenhoffer Péter az Axiál Kft. marketingigazgatója, valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.

Győrffy Balázs úgy fogalmazott a döntő után: „Öröm volt részt venni a programban és zsűrizni azokat az ötleteket, amelyek egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy sikeresebbé tegyük a magyar agrárgazdaságot. Öröm volt látni azt is, hogy számos olyan fiatal is érkezett a programra, aki nem agráregyetemen tanul. Ez azt mutatja, hogy hozzánk hasonlóan látnak fantáziát a hazai mezőgazdaságban, így ennek az ágazatnak bizonyára van jövője.”

A NAK és a Design Terminal tavaly indított, több programelemből álló innovációs együttműködésének célkitűzése, hogy a hazai gazdálkodók versenyképessége érdekében a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agráriumban, lehetővé téve hosszú távú beépülésüket a szektorba.

Az egyetemi ötletverseny fő célja: a mezőgazdaságban kiaknázatlan lehetőségek feltárása volt, emellett az agrárium vonzóbbá tétele a fiatalok számára. A kihívás így motiválni tudja őket arra, hogy ezen a területen kezdjenek el tevékenykedni, innovatív ötleteket megfogalmazni és megvalósítani, hiszen az általános nézettel szemben a hazai agráripar jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy felkarolja az új technikai, technológiai megoldásokat.

A NAK TechLab ugyanis hiánypótló agrármegoldásokat fejlesztő startup vállalkozásoknak biztosítunk támogató környezetet. A NAK TechLab programjaiba a startup vállalkozásokon kívül nagyvállalatokat, gazdákat, befektetőket és kisebb cégeket is bevonnak. A célkitűzés pedig az, hogy segíteni lehessen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szerkezetváltását, az agrárium modernizációját. Emellett a szakértők el kívánják érni, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat a korszerű innovatív megoldásokat, amelyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai agrárium és az élelmiszer-feldolgozás működését – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!