Kezdődik a tavaszi rókavakcinázás

Agro Napló
A rókák veszettség elleni vakcinázása idén tavasszal sem marad el, ezért az előző évek gyakorlata szerint ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe a védekezés által érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás április 4-19. között zajlik majd hazánk déli és keleti megyéiben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Nébih honlapján közzétett információ szerint az immunizálás során a kezelendő területekre - ami azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti - a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki. A programba bevont területek részletes térképes, valamint megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán.

Fontos – jelzi a hatóság –, hogy a lista csupán tájékoztató jellegű. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok adnak tájékoztatást. A konkrét teendőkről az önkormányzati hirdetőtáblákról informálódhat a helyi lakosság, a külterületeken pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.

A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, a veszettség ugyanis a vadon élő és a házi emlősállatokra egyaránt veszélyt jelent. A háziállatok közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott.

A veszettség fő fenntartói a vörös rókák, hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. Az immunizálási program eredményességét a Nébih ellenőrzi a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával. Az előző évek eredményei azt mutatják, hogy a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A veszettség hazánkban, éppen a vakcinázási programnak köszönhetően, mára nagyon ritkán fordul elő, utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a betegséget. Emberi megbetegedésre már több mint huszonöt éve nem került sor.

A téma iránt részletesebben érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről nyújt széleskörű tájékoztatást – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!