Kevesebb külföldi salátát ettünk tavaly

Agro Napló
Nagyot esett az elmúlt évben az ország salátaimportja. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly összesen 1367 tonna, 37 százalékkal kevesebb fejes saláta került az országba a külpiacokról az egy évvel korábbihoz képest – írta a Magyar Idők vasánap. 

 

Spanyolországból 56, Olaszországból 43, Hollandiából pedig 38 százalékkal kevesebb fejes salátát vásároltunk. A többi salátaféle esetében is esett a behozatal, a 11,2 ezer tonnás import egy százalékkal marad el az előző évi szinttől.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint Magyarországon decembertől áprilisig fóliasátrakban nő a termény, májustól novemberig pedig szabad földön termelik a gazdálkodók a kedvelt zöldségnövényt. Miközben az import csökkent, a külpiacokra egy százalékkal több, összesen kétezer tonnányi fejes salátát szállítottak a magyar termelők.

Más típusú salátákból 4,41 ezer tonna került a külpiacokra, ami 8 százalékkal marad el az előző évi szinttől. A legfőbb piacunk továbbra is Románia és Ausztria volt.

A belföldi piacra is jutott a hazai áruból, a budapesti nagybani piacon a belföldi fejes salátát 15 százalékkal olcsóbban kínálták a termelők március közepén, mint egy évvel korábban. A külföldi fejes saláta nagykereskedelmi ára 32 százalékkal, a jégsalátáé 48 százalékkal volt alacsonyabb 2018 eddigi hónapjai­ban az egy évvel korábbinál. A fogyasztói árak március közepén 16-20 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly.

Az Európai Unió legnagyobb salátatermelőjének számító Spanyolországban a fagy és a korábbi szárazság megtizedelte a termést. A becslések szerint mintegy 1000 hektárra kiterjedő termésveszteség a legtöbb uniós tagországban hiányt eredményezett. Spanyolország tavaly mintegy 400 ezer tonnát szállított fejes salátából a közösség belső piacára, ami nyolcszázalékos növekedésnek felel meg, a többi salátaféléből azonban 57 százalékkal 230 ezer tonnára csökkent az exportjuk 2017 első 11 havi adatai szerint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!