Kétszáz haszonállat forgalmi korlátozását rendelte el a Nébih

Agro Napló
Kétszáz haszonállat forgalmi korlátozását rendelték el egy Pest megyei állattartó telepen, annak ellenőrzését követően júniusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei – közölte a hatóság lapunkkal.

A tájékoztatás szerint  telepen a juhok tartását be sem jelentette az állattartó, a sertés- és juhállomány egyedei közt egyaránt jelöletlen állatok voltak. A kötelező nyilvántartások vezetésének hiányán túl az előírt, kötelező vizsgálatok elvégzését sem tudta igazolni a gazdálkodó. A Nébih ellenőrei elrendelték a telepen található házi sertések és juhok forgalmi korlátozását.

Az ellenőrök a telepen – ahol hivatalosan csak a sertéstartást jelentették be – 166 sertés mellett 34 juhot is találtak. A lakott területen kívül található gazdaság nem volt megfelelően bekerítve, például kapuval sem rendelkezett, így nem lehetett megakadályozni az idegen állatok bejutását. A telepen egyáltalán nem állt rendelkezésre szociális helyiség, nem biztosították megfelelően a higiénikus kézmosás lehetőségét. Sőt, a telep az elpusztult állatoknak előírt hullatárolóval sem rendelkezett.

A fizikai hiányosságokon túl, az állattartó a jogszabályokban előírt kötelezettségeit is több ponton megsértette. Az érintettnek nem volt szerződése szolgáltató állatorvossal, az állatok gyógykezelésére vonatkozó dokumentumokat nem vezették. A sertés- és juhállományban jelöletlen állatok is voltak. A tulajdonos a kötelező nyilvántartásokat sem vezette az állományokról, egyes állatok vásárlása kapcsán még dokumentumokat sem tudott felmutatni.

A nem megfelelő állatjelölések, a bizonytalan eredet és az előírt diagnosztikai vizsgálatok igazoltságának hiánya miatt az állatok egészségügyi állapota ismeretlen volt. Emiatt, továbbá az állattartó telep működéséhez szükséges alapvető tárgyi feltételek hiánya miatt az ellenőrök a sertések és juhok összes egyedére azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el. A forgalmi korlátozás alá helyezett állattartó telepről állatokat vagy azokból előállított termékeket kivinni, illetve oda bevinni nem szabad.

A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – az állatok tartására vonatkozó előírásokat ebben az időszakban fokozottan ellenőrzik.

Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van. Az érintett állattartó adatai megtalálhatóak a jogsértések listáján. Az ellenőrzés során készült fénykép- és videó-felvételek elérhetőek a Nébih honlapján – tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!