Kétmilliónál több fajnak találták meg a helyét az "élet fáján"

Agro Napló
Több mint 2,3 millió fajnak - állatoknak, növényeknek, gombáknak, mikroorganizmusoknak - találták meg a helyét az amerikai kutatók által megrajzolt "életfán". A 11 intézmény együttműködésében megvalósult megaprojekt 3,5 milliárd évvel repíti vissza a kutatókat a múltba, abba az időbe, amikor megszületett bolygónkon az élet.

A kutatást ismertető tanulmány az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) legújabb számában látott napvilágot.

Az elmúlt években, évtizedekben az evolúciós biológusok "életfák" tízezreit rajzolták meg, ezek némelyikén akár százezer faj is szerepelt. A közel 6 millió dolláros projekt azonban az első, amelynek keretében egybefogták a korábbi eredményeket. A hároméves munka során 484 "életfa" egyesítésével hozták létre a gigantikus digitális adatbázist, egyfajta "evolúciós Wikipédiát", amelyet bármelyik kutató szabadon használhat a jövőben - olvasható az (e)Science News tudományos hírportálon.

"Első ízben kíséreltük meg szintetizálni a rendelkezésünkre álló összes információt" - emelte ki Karen Cranston, a Duke Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint rendkívül fontos feltárni a Földet benépesítő fajok egymáshoz való viszonyát. Mint rámutatott, ezeknek az ismereteknek köszönhetően új gyógyszerek fejleszthetők ki, növelhetők a mezőgazdasági hozamok, és felkutatható olyan gyilkos vírusok eredete és terjedése, mint a HIV, az ebola vagy az influenza.

A kutatócsoport a projekt folytatásaként olyan szoftvert akar kifejleszteni, amely lehetővé tenné az adatbázis folyamatos frissítését, kiegészítését a felfedezésre váró fajok millióival.

"Az út legelején tartunk" - fogalmazott Stephen Smith, a Michigani Egyetem docense.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!