Kardeván Endre: szükség volt a magyar termék rendeletre

Agro Napló
Szükség és igény is volt a magyar termék rendeletre és az ehhez kapcsolódó jelölési rendszerre Magyarországon, amellyel megszüntethető a helyenként még most is tapasztalható kaotikus állapot az élelmiszerek jelölésénél - jelentette ki Kardeván Endre kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hangsúlyozta, a cél, hogy a vásárló egyértelműen tudja mit vásárol és melyik a magyar termék. A VM elkötelezett abban, hogy minél több magyar termék fogyjon Magyarországon.

A Corvin Bevásárlóközpontban a CBA Príma áruházban tartott tájékoztatón az államtitkár elmondta: felmérések szerint a magyar emberek 60 százaléka - árérzékenysége ellenére - megnézi, hogy a megvenni kívánt áru magyar-e, és csak akkor vesz mást, ha nem kap hazai terméket. Reményét fejezte ki, hogy egyre több magyar áru lesz a boltok polcain, és azokon látható lesz a jelölésükre szolgáló logó is.

Az államtitkár kisebb gondnak nevezte, hogy a magyar áruk jelölésére szolgáló rendszerhez való csatlakozás önkéntes, de ennek ellenére bízik abban, hogy ahhoz egyre több áruházlánc - a CBA-hoz hasonlóan - csatlakozik majd. Hozzátette: a magyar termékek forgalmának növekedésével bővül a munkahelyek száma is, amire különösen vidéken nagy szükség van.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta: a CBA az elmúlt időszakban is számos programot valósított meg annak érdekében, hogy a magyar gyártók, termelők termékei minél nagyobb arányban jelenhessenek meg a cég üzleteiben.

Emlékeztetett: a Corvinus Egyetem felmérése szerint a CBA élelmiszerlánc üzletek polcain - már másfél évvel ezelőtt - 80 százaléknál több magyar áru volt. Utalt ugyanakkor arra, hogy a magyar termékek jelölése még mindig kaotikus és rendezetlen. Ezért is örül a CBA annak, hogy a szaktárcának sikerült elérnie az uniónál, hogy 2012 szeptemberétől a magyar termék rendelet hatályba léphetett.

Az azóta gyártott magyar termékek készítői már alkalmazták a rendeletben rögzített három kategória - magyar, hazai és a hazai előállítású termék - jelöléseit. Az idén szeptember 1-jén lejár a türelmi idő, azt követően azoknak a gyártóknak, akik termékük hazai jellegét szeretnék kiemelni, a magyar termék rendeletben meghatározott kategória-jelölést kell használniuk.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, hogy a CBA elkötelezett a magyar termékek iránt. Ezért kötötte meg a napokban a megállapodást a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel, hogy használhassa a cég által kidolgozott szimbólumrendszert - az általa gyártatott vagy gyártott - magyarországi származású áruk jelölésére, mivel várhatóan a későbbiekben ez komoly vonzerőt jelent majd. Fodor Attila az MTI kérdésére elmondta: a CBA évente több százmilliárd forintot költ magyar áruk beszerzésére.

Kecskeméti Attila, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője a CBA-val kötött megállapodásukat mérföldkőnek nevezte. Mint mondta, a fogyasztó a terméken található jelölések alapján tájékozódik, például az áru származási helyéről, így fontos az egységes jelölési rendszer alkalmazása.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!