Június 17-től lehet beadni a LEADER Program pályázatait

Agro Napló
Június 17-étől lehet pályázni a LEADER Program összesen 30 milliárd forintos támogatására a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-én 18:00 óráig. A kérelmeket elektronikus úton kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A pályázatot harmadszor hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A LEADER Programból most egyszerűbben igényelhetnek legalább 200 ezer, legfeljebb 50 millió forintos támogatást a pályázók közösségi vagy vállalkozási célú helyi fejlesztésekhez. A közösségi célok megvalósítását szolgáló elképzeléseket 100 százalékban, a vállalkozások fejlesztését szolgáló célok elérését 60-65 százalékos arányban támogatják.

A 94 LEADER Helyi Akciócsoportnál a legkevesebb rendelkezésre álló forrás 160, a legtöbb akár 850 millió forint is lehet. A keretösszegek 45 százalékát gazdaságfejlesztésre kell felhasználni.

A támogatásra pályázóknak igazodniuk kell a LEADER-csoportok vidékfejlesztési stratégiájában megjelölt célokhoz, ugyanis a projektötletekről - azok megvalósíthatóságáról - ezek figyelembevételével döntenek a Helyi Bíráló Bizottságok. A támogatható projektek között van egyebek mellett a helyi termékek feldolgozása és piacra juttatása, a megújuló energiaforrások hasznosítása, a hátrányos helyzetű munkavállalók képzése, tájházak kialakítása, illetve komplex programok - például a horgászturizmus és a hozzá kapcsolódó fejlesztések - megvalósítása.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!