Jobbak az idei terméskilátások az eső után

Agro Napló
Talán még mindig kevés az a csapadék, ami az elmúlt hetekben Magyarországra érkezett fél év esőszünet után. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta: jelentősen mérsékli az eddigi aszályos állapotokat az eső.

Baranyában nem kevés eső esett az elmúlt hetekben, jót "cselekedve" a március közepéig elvetett hagymaféléknek, gyökérzöldségeknek és a zöldborsónak. A dinnyefélék ültetése és a paprikafélék palántázása is elkezdődött, ezek fejlődését öntözőberendezésekkel is segítik - írja a Bama.hu.

Mint az összeállítás rámutat, 50-100 milliméternyi csapadék arrafelé most is hiányzik még, ráadásul a most kiesni látszó gabona- és árpamennyiség sorsán múlhat, hogy veszteséges vagy nyereséges lesz-e a gazdák szezonja, és a gyümölcsösök is tudnának még többet "inni".

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara álláspontja szerint sokat segít a gazdáknak a mostani esőzés, de még akkor sem érnének a korábbi évek nyomába, ha mostantól minden nap esne, de legalább poros földön sem kell dolgozni és a napraforgót is sikerült elvetni.

A csapadékkal ugyanakkor előbújnak a kártevők is, a magas páratartalmú időszakok jó táptalajai a fertőzéseknek. A gombák viszont alig vannak jelen, és a bogarak is várnak még arra, hogy melegebb legyen.

A repcében folyamatos a védekezés, a rovarok nagy számban vannak jelen a táblákban, a repcebecő-ormányos betelepedése is folyamatos.

A tavaly ősszel elvetett növényeken a mostani eső már nem tud érdemben segíteni, de a tavaszi ültetésű termények szempontjából a legjobb időben érkezett a kiadós csapadék - közölte az elmúlt napok esőzéséről a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva.

Petőházi Tamás kifejtette: márciusra 100-150 milliméteres csapadékhiány alakult ki, ez aztán áprilisra valamennyire mérséklődött.

Jó, hogy száraz volt ez a periódus, mert a tavaszi vetéseket el tudták végezni, de most a nagy esőzések miatt egy-másfél hétre le kell állni a munkákkal. Most egy-két napig nem lehet rámenni a földekre, majd a hét második felében jön megint csapadék, így a jövő hét közepén újra folytatódhat a vetés.

Ez a mostani helyzet optimális, hiszen a vetés után érkezett az eső, ez bizakodásra ad okot – emelte ki az elnök.

Hozzátette, jelentősen mérsékli az eddigi aszályos állapotokat az eső, de az őszi kalászosoknál és a repcénél így is lesz terméskiesés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Körkép: Aszályhelyzet eső előtt

Körkép: Aszályhelyzet eső előtt

Március utolsó napjaiban úgy tűnik, megérkezhet a várva várt eső, az év első három hónapjában azonban rendkívül kevés csapadék hullott hazánkban, ami...

Nehezen enyhül az aszály

Nehezen enyhül az aszály

Bár az elmúlt napokban hosszú idő után már érkezett csapadék hazánk területére, ennek mennyisége azonban csak kis területen érte el a kívánatos szinte...

Szárazság pusztít Lengyelországban

Szárazság pusztít Lengyelországban

Egyre kiterjedtebb a Lengyelországban pusztító szárazság, amely várhatóan komoly gondokat okoz a mezőgazdaságnak, a helyzet tavasz óta sokat romlott –...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!