Jó lesz az idei diótermés

Agro Napló
Jónak ígérkezik az idei diótermés, sem jég, sem fagy nem tizedelte az ültetvényeket – írja a Magyar Hírlap. Tavalyhoz képest kevesebb a diót károsító légy is. Szeptember tizedike körül indulhat a betakarítás.

 

Tavaly voltak olyan dióültetvények az országban, ahol a dióburokfúró légy, illetve a dióburok-gabonalégy a termés ötven, sőt, száz százalékát is tönkretette. Bár vegyszerrel lehet ellenük védekezni, nagyon el kell találni a permetezés idejét, hogy az hatékony legyen. Gara Miklós, a Boglárkert Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: az idén az időjárás miatt kevesebb a dióburokfúró légy és a gabonalégy is. Fagy- és jégkár sem pusztította az ültetvényeket.

Hozzáfűzte: jó termés ígérkezik. Mennyiségben meghaladja a tavalyit, viszont az aszály következtében egyes fajtáknál megállt a dió fejlődése, így több lesz az apró szemű. Persze sok múlik az elkövetkezendő napok időjárásán. Általában szeptember közepén kezdődik a dió betakarítása az ültetvényeken és a kertekben is. Gara Miklós jelezte: az idén várhatóan már szeptember tizedike körül megindulnak a begyűjtési munkálatok. Ha jó a diótermés, akkor hektáronként két tonnát takarítanak be.

Az elmúlt években csaknem duplájára nőtt a hazai dióültetvények területe, megközelíti a hatezer hektárt. Magyarországon jelentős dióültetvények találhatók a Somogy megyei Lengyeltótiban, valamint a Tolna megyei Dunaföldváron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

A Somogy megyei Karádon dolgozó diótermesztő kertészmérnök jelezte: a jó minőségű, már szeptemberben szedhető magyar dió kedvelt csemege külföldön, így aztán jól értékesíthető. A magyar héjasdió-kivitel Németországba irányul. Gara Miklós bízik abban, hogy az idén is lehet kapni három euró körüli árat kilójáért.

A Központ Statisztikai Hivatal adatai szerint a héjasdió-export 2015-ben 2,2 ezer tonnát tett ki 1,8 milliárd forint értékben. Dióbelet Franciaországba, az Egyesült Királyságba és Németországba szállítunk. A tisztított, szárított, zsákokba csomagolt héjas dió drágább, mint a dióbél. Németországban a magyar dióbél konkurenciája az olcsóbb ukrán termék. Magyar piacokon is lehet találkozni ukrán és román dióbéllel. A dióbél ára az elmúlt esztendőkben ezerötszáz-kétezer forint volt kilogrammonként.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének adatai szerint a világon a diótermés 2015-ben már meghaladta a hárommillió tonnát. Kína a legnagyobb diótermelő a világon, s az Amerikai Egyesült Államok is meghatározó a piacon. Európában Franciaország a listavezető, ahol csaknem negyvenezer tonnát takarítottak be tavalyelőtt. Kutatások szerint a rendszeresen fogyasztott dió kedvező hatással van a vér koleszterinszintjére, mérsékelve például a koszorúér-betegség kockázatát. Számos hasznos olajat, fehérjét és vitamint is tartalmaz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Gyenge lesz az idei diótermés

Gyenge lesz az idei diótermés

Az idén az átlagos évek termésének fele, mintegy 3,5-4,0 ezer tonna dió teremhet az országban – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi...

Még kell a csapadék

Még kell a csapadék

Nagyon várták a zöldségtermelők is a péntekre beharangozott és meg is érkezett esőt, pedig az eddigi aszály egyelőre nem okoz különösebb gondot – mond...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!