Jelentős fejlesztés előtt áll a paprikatermesztés

Agro Napló
A szentesi zöldpaprika a magyar agrárium megőrzendő értéke, a régió ugyanis stratégiai zöldségtermesztő terület, ahol az elmúlt években jelentős fejlesztések teremtették meg a jövedelmezőbb gazdálkodás feltételeit és biztosítják a paprikatermesztéssel foglalkozók és családjaik jövőjét - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára Szentesen, a X. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen szeptember elején.

Farkas Sándor a Délalföldi Kertészek Szövetkezete által immár egy évtizede minden évben megszervezett eseményen az ágazat fejlődését szemléltetve elmondta: Magyarországon 2020-ban mintegy 83 ezer hektáron folyt zöldségtermesztés, ami 2010-hez képest 22,7 százalékos növekedést jelent. Emellett a hajtatott zöldségfélék területe az ezredfordulóhoz képest több mint 40 százalékkal csökkent, de a termőfelület csökkenését – az uborkát és a fejeskáposztát kivéve, aholez érezhető volt – nem követte a termésmennyiség visszaesése. Ma már kultúrától függően 30-60 százakékkal kisebb termőfelületen nagyságrendileg ugyanazt a mennyiséget állítják elő a gazdaságok. Ez technológiai fejlesztéssel valósulhatott meg – fogalmazott a politikus, tájékoztatta lapunkat az agrártárca.

         Az államtitkár részletezte: 2020-ban a 3450-3500 hektáros zöldséghajtató felületből 160-180 hektár üvegház, 600-700 hektár blokkfólia és 760-880 hektár fóliasátor volt. A teljes zöldséghajtató felületből 500-600 hektár a fűtött, 95-96 hektáron geotermikus energiával. A paprikatermesztésre rátérve elmondta, hogy az országban ötezer család foglalkozik ezzel a keresett élelmiszerrel. A vidékfejlesztési pályázatok keretében megvalósuló üvegházépítéseket követően várhatóan már jelentősebb mértékű lesz az üvegházi körülmények közötti hajtatott paprikafélék termesztése - mondta.

         Farkas Sándor a szentesi zöldpaprikát a magyar agrárium fontos, megőrzendő kuriózumaként említette, olyan termékként, amelyet külföldön is sokfelé elismernek. A térségben a legfontosabb növény a paprika, amellyel üvegházban 65 hektáron, fólia alatt körülbelül 300 hektáron foglalkoznak. A városban az elmúlt 5-10 évben fontos fejlesztések valósultak meg, új üvegházak, fóliablokkok épültek, jelentős lett a biológiai növényvédelem, folyamatosan növekszik a talaj-nélküli termesztés aránya és egyre jobban terjed a korszerű klíma, öntözés és tápanyag-vezérléses gazdálkodás.

         Az ágazat jelentős fejlesztési lehetőség előtt áll. Tavaly óta összesen mintegy 128 milliárd forintos kerettel nyílt pályázati lehetőség a kertészeti ágazat számára. A vidékfejlesztési források lehetővé teszik, hogy a termelők jobban kihasználják a termálvizet, jelentős összeget fordítsanak technikai, technológiai korszerűsítésre. Mindezen fejlesztések mellett a szakképzés színvonalát is emelni szükséges azért, hogy megfelelően felkészült szakemberek álljanak az ágazat, az egész agrárium rendelkezésére - hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Nagypéter Sándor, a házigazda Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke a folyamatos technológiai fejlesztés, beruházás és újítás mellett a termelői integrációk fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a sikerhez, az eredményes gazdálkodáshoz elengedhetetlen a biztos értékesítési csatornák kiépítése. A termelő és a kereskedő összefogása, a folyamatos párbeszéd, a fogyasztói igények megismerése és kiszolgálása sem szorulhat háttérbe. Párbeszéd, közös érdek, boldog fogyasztó - zárta köszöntőjét a Délkertész elnöke.

Fotók: Fekete István AM 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Veszélyben a paprikaültetvények

Veszélyben a paprikaültetvények

Letarolják a poloskák a hazai paprikaültetvényeket – írja a Magyar Nemzet. Egyelőre még menthetőnek tűnik a helyzet, viszont sok bonyodalmat okoz a ká...

Idén se lesz olcsóbb a krumpli

Idén se lesz olcsóbb a krumpli

Az időjárás miatt szűkös lett a tavalyi termés, ezért jóval magasabb a burgonya ára, és nem is várható jelentős csökkenés.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!