Jelentős fagykár érte az őszi káposztarepcét Békés megyében

Agro Napló
Az őszi búzát, őszi árpát és a tritikálét a vártnál kisebb mértékű, az őszi káposztarepcét azonban jelentős fagykár érte Békés megyében – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei elnöke pénteken az MTI-nek.

Kulcsár László közölte: az előzetes becslések szerint a gabonaféléknek mindössze 1-2 százaléka fagyott el. A fagykár elsősorban a mélyen fekvő területeken következett be, amelyeken a tél végén hosszan állt a belvíz.

Az őszi búza a becslések szerint 93 500 hektárból 935 hektáron pusztult ki, őszi árpát 20 500 hektáron vetettek, 210 hektáron pusztult el a növény.

Nagyobb károsodás érte a 22 800 hektáron vetett őszi káposztarepcét a megyében, a területek 15-20 százalékán, körülbelül 3400 hektáron fagyott ki a növény, de néhány gazdálkodónál 50 százalékos a kár mértéke. Ezekre a területekre más kultúrát kell vetni – tette hozzá.

Kulcsár László elmondta, a pillanatnyi látkép alapján gyenge közepes termésre van kilátás idén, főként esőre van szüksége az agráriumnak.

Az a gazda, akit fagykár ért, és befizetett a kárenyhítési alapba, az előírásoknak megfelelően bejelentheti a kárt, és jogosult lehet kártérítésre - hangsúlyozta a megyei kamara elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!