2024. március 29. péntek Auguszta

Innovációs ötletversenyt szervez a NAK és a Design Terminal

Agro Napló
„Gazdálkodj okosan! - NAK Agrotech Hackathon” címmel indít innovációs ötletversenyt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal – közölte a köztestület az Agro Naplóval.

Az eseményre ez év február 18-ig várják azoknak a startup cégeknek, egyetemi-, főiskolai hallgatóknak és pályakezdőknek a jelentkezését, akik új lendületet vinnének a hazai agrárszektor működésébe akár úgy is, hogy nem szakértői a területnek, de kipróbálnák magukat egy eddig ismeretlen terepen.

A NAK tájékoztatása emlékeztet: a mezőgazdaság mind Magyarországon, mind pedig globális méretekben óriási kihívások elé néz. Ez a tény hatással van a környezet állapotára, a gazdaságra, de az emberek egészségére is. A népesség gyarapodása következtében jelentősen nő az élelmiszerek iránti szükséglet. A kérdés az, hogy a Föld élelmiszer-termelő képessége lépést tud-e tartani a trendekkel úgy, hogy az hosszú távon fenntartható legyen.

Világszerte észrevehető tendencia, hogy folyamatosan egyre hatékonyabb gazdálkodási módszerek nyernek teret, melyekkel egyre kisebb földterületen egyre több és jobb minőségű élelmiszert tudnak megtermelni. Sokan azonban nem tudnak azonosulni az ágazat kihívásaival, így például sok fiatal sem tudja életpályáját a szektorban elképzelni. Pedig ez az egyik leggyorsabb ütemben digitalizálódó terület, ahol a mesterséges intelligencia, a high-tech és precíziós technológiák használata már a mindennapok része és emellett még  sok a más kiaknázatlan lehetőség is.

A NAK célul tűzte ki azoknak az innovatív megoldásoknak, startup cégeknek és vállalkozó kedvű fiataloknak a felkutatását és felkarolását, akik a mezőgazdaság egyes kihívásait valamilyen rendhagyó megoldással szeretnék megoldani. Ebben, valamint a NAK által legjobbnak tartott ötletek megvalósításában Magyarország vezető innovációs ügynöksége, a Design Terminal nyújt segítséget.

,,A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal által indított kezdeményezés fő célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agrárszektorban, lehetővé téve az ágazat fejlődését.” – mondta az együttműködés kapcsán Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

„Szeretnénk, ha a magyar fiatalok innovatív területként, tehetségük kibontakoztatásának egyik lehetőségeként tekintenének az agráriumra. Ezért dolgozunk együtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával” – tette hozzá Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője.

A két szervezet együttműködésében megvalósuló ,,Gazdálkodj okosan! - NAK Agrotech Hackathon” elnevezésű innovációs ötletversenyen a résztvevőknek a mezőgazdaság hatékonyságának növelésére kell javaslatokat tenniük. Minden számít, ami segíti növelni az ágazat hatékonyságát. Így például: mezőgazdasági gépek, a kapott adatok elemzése és felhasználása, szenzorok, új öntözési megoldások, hatékony munkaszervezés, de ide tartozhat bármilyen eszköz, ami segíti a gazdákat, hogy pontosabb, hatékonyabb, környezetkímélőbb gazdálkodást folytassanak. Az automata dróntól az integrátor és a gazda közötti belső kommunikációs platformon keresztül a precíziós gazdálkodásban tanácsot adó chatbotig.

A felmerülő ötleteket egy 24 órás hackaton (a hackathon egy olyan rendezvény, ahol különböző szakterületek képviselői találkoznak, és egy vagy több napon keresztül – egy intenzív fejlesztői sprint keretében – közös erővel alkotnak meg valamilyen megoldást egy adott témakörében.) keretében a jelentkező csapatok mentorok segítségével tökéletesíthetik, és a verseny végén azt prezentálják egy szakmai zsűri előtt. A 24 órás formátum egy rendkívül intenzív, gyors gondolkodási és fejlesztési folyamatot tükröz. Ehhez tematikus workshopok és olyan mentorok, szakemberek, valamint a NAK szakértői gárdája állnak a versenyzők rendelkezésére, akik segítségükre lesznek, ha elakadnak az ötlet kidolgozásában. Az innovációs ötletverseny az első lépése egy olyan hosszabb távú agrárinnovációs programnak, amely segíti a területen érvényesülni kívánó startupok gyors fejlődését és piacra jutását. Az új megoldások emellett jó lehetőséget biztosíthatnak a gazdáknak munkájuk hatékonyságának növelésében is.

Az eseményre 2019. március 22-23-án kerül sor. A versenyen bemutatott megoldásokat a NAK által delegált szakmai zsűri értékeli, arról pedig a köztestület dönt, hogy szeretne-e további együttműködést a versenyzőkkel. Kimondott cél, hogy a verseny során kiválasztott innovatív megoldások beépüljenek a NAK és hosszú távon a hazai agrárszektor működésébe – olvasható a NAK tájékoztatójában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!