Ingyen hitel a magyar gazdáknak

Agro Napló
Ingyen kölcsönhöz juthatnak a magyar gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorának hírfolyamában.
Fotó: AM

Feldman Zsolt – az AM tájékoztatása szerint – hangsúlyozta: a mostani járványhelyzetben a legfontosabb, hogy biztosítsák a gazdák likviditását, aminek az egyik leghatékonyabb eszköze az Agrár Széchenyi Kártya hitellelhetősége. Az elmúlt években is 200 milliárd forint értékben helyeztek ki ilyen hiteleket a bankokon keresztül. Hozzátette, az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelték, és az agrártárca költségvetéséből kamat-, illetve költségmentessé alakították a konstrukciót.

Az államtitkár az anyagi támogatás mellett a legfontosabb segítségnek az értékesítési lehetőségek biztosítását nevezte. Ezért - mint mondta - figyelemre méltó a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) online piactere, ahol a termelők és a fogyasztók találkozhatnak. Az államtitkár az interjúban arra biztatott minden termelőt és fogyasztót, hogy keressék ezeket az online lehetőségeket, hiszen biztonságos felületet nyújtanak a kereskedésre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
25 milliárd forint többlettámogatás

25 milliárd forint többlettámogatás

Az Agrárminisztérium (AM) – a jelenleg is elérhető támogatási formák mellett – a Gazdaságvédelmi Alapból biztosított 25 milliárd forintnyi többletforr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!