MENÜ

Indul a ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre!

Agro Napló 2020.12.21.

A pénzügyi tudás elsajátítása már fiatalon is elengedhetetlen a megalapozott pénzügyi döntésekhez, ezért a Pénzügyminisztérium (PM) „Okosan a pénzzel!” elnevezésű programjának keretében, fiataloknak szóló versenyt hirdet ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre címmel – jelentette be a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

 

Balogh László közölte: a kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Államkincstár (MÁK), a Pénziránytű Alapítvány, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint a Diákhitel Központ Zrt. is.

Fontosnak tartjuk, hogy már a fiatalok is tisztában legyenek pénzügyeik megfelelő kezelésével – hangsúlyozta helyettes államtitkár. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló stratégiájának is az egyik legfőbb törekvése, hogy a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel. Nélkülözhetetlen az is, hogy felhívjuk figyelmüket arra, hogy a pénzügyi tudatosságnak milyen kiemelkedő szerepe lesz felnőtt életük során: fontos akkor is, amikor pályát kezdenek és akkor is, amikor családot alapítanak. A most induló játékos vetélkedő is ezt a célt szolgálja – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A december 21-én induló játékban 14–19 éves középiskolások, valamint idén kísérleti jelleggel külön kategóriában 19-24 éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt. Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű kérdésből egy algoritmus véletlenszerűen választ ki 16-16 kérdést. A teszt többször is kitölthető, így könnyen rutinra tehetnek szert a fiatalok a pénzügyek területén.

A középiskolások közül az első 150 legjobb eredményt elérő jut tovább a középdöntőbe, ami a tervek szerint – amennyiben a járványhelyzet ezt megengedi – már személyes részvétellel zajlik 2021. március 26-án a Pénzügyminisztériumban – tájékoztatott Balogh László.

 

pm_pénzügyi vetélkedő_12

Balogh László, fotó: PM

 

A döntőbe a tíz legjobb versenyző kerülhet, ahol izgalmas vetélkedő során dől el, ki a legrátermettebb a versenyben. A főiskolás és az egyetemista résztvevőknek összeállított játék egyfordulós, és kizárólag online történik. A játékban mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel – okostelefonnal, laptoppal, tablettel – díjazzák az első három helyezettet.

A helyettes államtitkár kifejezetten a fiatalok pénzügyi tudását mérő OECD Pisa-kutatásról szólva ismertette, Magyarország 2022-ben vesz részt először a széles körű nemzetközi felmérésen. A kormány intézkedéseinek és programjainak eredményei akkor már várhatóan pozitív elmozdulást jeleznek, és számos olyan pénzügyi kifejezés, mint például a kamatos kamat, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás vagy a deviza egyre több fiatal számára lesz magától értetődő és a mindennapokban használt fogalom. (A versenyről további részletes információt a www.zset-on.hu weboldalon találhatnak az érdeklődők.)