Ifjúsági szántóverseny Kaposváron

Agro Napló
A X. Kaposvári Állattenyésztési Napok hagyományos kísérőprogramjaként idén is megrendezték a Középiskolások Nemzetközi Szántóversenyét a helyi mezőgazdasági szakiskola tanüzemi területén.

Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő esemény megnyitójában Gyuricza Csaba, az MVH elnöke hangsúlyozta, hogy a szántás, mint ősi művelet a hazánkban  egyre jobban terjedő forgatás nélküli talajművelés mellett is sok esetben nélkülözhetetlen, és több szempontból szükség van a jó minőségű, precíz szántásra. Erre készítheti fel a földművelőket például a szántóversenyeken való részvétel. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a generációváltás sürgeti a képzett, elkötelezett fiatal szakemberek bevonását a gyakorlatba. Torma Sándor, az FM DASZK Kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, a hazai szántóverseny mozgalom jeles képviselője és a rendezvény főszervezője köszöntőjében kitért arra, hogy már az ifjúságiak versenyét is a felnőttversenyek nemzetközi szabályzata  szerint rendezik és értékelik, sőt a szakmai tanulmányi versenyeken is már ez a mérce.

A szántóversenyen két szomszédos ország fiataljai mellett hat szakképző tanintézményünkből 12 hazai ifjú szántómester mérte össze tudását két kategóriában. Az ágyekések mezőnyében Butor Gyula, a csurgói KOLPING Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola mezőgazdasági gépésztechnikus tanulója végzett az élen megelőzve iskolatársát, a mezőgazdasági gépésznek tanuló Babér Olivért. Harmadik helyen a lengyeli FM DASZK Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskolából Nagy Csaba végzett. A váltvaforgató eke kategóriában első lett Galambos Ádám I. éves mezőgazdasági technikus, a második pedig Bózsa Zoltán III. éves mezőgazda, mindketten a kaposvári FM DASZK Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanintézetet képviselve. Őket követte a lengyeli szakiskola színében Mátis Máté. A horvát és szerb diákok a középmezőnyben végeztek. A sikerek részesei természetesen a felkészítő tanárok is.

A Magyar Szántóverseny Egyesület versenynaptárában is szereplő – az országos döntőt megelőző utolsó -  regionális szántóverseny igazolta, hogy lehet számítani a fiatalokra és bízhatunk abban, hogy a következő években még többen vesznek majd részt és mérik össze tudásukat itthon és külföldön egyaránt.

Fotók: MVH Facebook

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Heti fókusz: Tarlóápolás ekével?

Heti fókusz: Tarlóápolás ekével?

A tarlóhántást lehetőség szerint minél sekélyebben kell elvégezni, hogy a kiszáradás mértékét minimalizáljuk. Amikor erről a műveletről beszélünk, a g...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!