Ide érdemes regisztrálni az ökovetőmagot termesztőknek

Agro Napló
A biogazdálkodás egyik alapelve, hogy az öko növénytermesztés során csak ökotanúsítással rendelkező vetőmagokat szabad vetni. A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) önkéntes bevalláson alapuló adatbázist vezet a honlapján – közölte a hivatal.

Jelenleg a hazai szaporítású ökovetőmagból hiány van, ezért a hatóság felhívja a vetőmag-szaporítók figyelmét, hogy, akik még nem tették, azoknak érdemes terméküket regisztrálni a NÉBIH rendszerében.

Öko (bio) növénytermesztés során alapelv, hogy ökotermesztésben előállított, minősített vetőmagot használjanak a gazdák. Mivel azonban kevés az ilyen ökovetőmag a piacon, ezért a szabályozás engedélyezi a csávázatlan (kezeletlen) hagyományos minősített vetőmag felhasználását is, amihez az öko tanúsító szervezet engedélye szükséges. Hazánkban is évek óta vagy hagyományos vetőmagot, vagy magasabb ökológiai lábnyomú külföldi ökovetőmagot vet a biogazdálkodók többsége. 

Tavaly több mint 2700 engedélyt adtak ki a tanúsítók csávázatlan vetőmag használatára, amiből látszik, hogy bőven lenne még igény a hazai ökovetőmagra. A lehetőségek és igények összekapcsolására jó megoldás a NÉBIH- által vezetett adatbázis használata. A rendszerbe való bekerüléshez a vetőmag-szaporítók ingyenesen regisztrálhatnak a hivatal honlapján. Az adatbázis révén pedig a biogazdálkodók könnyen és gyorsan megtalálhatják, hogy milyen ökovetőmag érhető el hivatalosan a piacon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!