Hogyan szolgálhatják az agráradatok a termelők digitális átállását?

Agro Napló
A mezőgazdaság digitalizációja igazi kihívást jelent a szakpolitikának. Részben azért, mert – más területektől eltérően – rohanunk azután, ami a földeken már zajlik. Gondoljunk csak a drónok, vagy az adathasználat szabályozásának kérdésére – fogalmazott Juhász Anikó a német Szövetségi Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Minisztérium és az Európai Agrár Kutatási Kezdeményezés online tanácskozásán.

Az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára a mezőgazdaság digitális átalakulásával, valamint az agrár-adatok kezelésével és a jogi szabályozás kialakításával (magatartási kódex fejlesztésével) kapcsolatban, az összesen 1104 regisztrált résztvevővel tartott eseményen elmondta: rendkívül fontos, hogy a jogalkotó körültekintően járjon el, figyeljen arra, hogy a már működő jó gyakorlatok kedvező hatásai ne sérüljenek a szabályozás által. Ehhez pedig a tagállami szabályozás elsőbbségére, rugalmasságára, és időre van szükség.

Juhász Anikó szerint a másik komoly szakpolitikai kihívás az, hogy sok más gazdasági területtől eltérően az agrár- és élelmiszergazdaság szereplői rendkívül sokan vannak, és nagyon eltérőek mind méretben, mind felkészültségben. Ugyanakkor mivel minden termelő kapcsolódik az élelmiszerellátásunkhoz és jelentősen befolyásolja a természeti erőforrásainkat, ezért senkit sem hagyhatunk hátra a digitális fejlődésben, a legkisebbeket sem – fogalmazott a helyettes államtitkár. Ebben, mint mondta, segíthet az unió új közös agrárpolitikájának agrártudás és innovációs rendszere, amiben fontos szerepe lehet a digitális átállást segítő tanácsadásnak. Magyarország jó példa lehet azzal, hogy a névjegyzéki szaktanácsadók alapképzésének már jelenleg is része a digitális ismeretek bővítése.

Julia Klöckner német szövetségi agrárminiszter kifejtette, hogy a mező- és élelmiszergazdaság számos digitális innovációja lehetőséget nyújt a fenntartható termeléshez, a biodiverzitás és az állatjóléti szint növeléséhez és a klímaváltozás elleni küzdelemhez, összességében pedig nagymértékben segíti a globális élelmezésbiztonság megvalósulását. A tárcavezető a német kormány elkötelezettségével kapcsolatban emlékeztetett, hogy az agrárium digitális átalakulását 2024-ig  egymilliárd euróval támogatják, ezen belül pedig 45 millió euró értékben segítik a mesterséges intelligencia fejlesztését.

A rendezvényt elnöklő Friederike Engel Hessel professzor, az agrárdigitalizációért felelős német miniszteri biztos összefoglalójában kiemelte: a mezőgazdaság digitális átalakulásának részese az ágazat összes szereplője, egészen a fogyasztókig. Aláhúzta: a tudomány, valamint az irányelvek és szabályozók kiemelt szerepét a gazdálkodók jogbiztonságának megteremtésében – tartalmazza az összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!