Hihetetlenül megdrágultak a kertészeti termékek

Agro Napló
Hat éve nem volt ekkora mezőgazdasági áremelkedés, mint az idei év elején – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára.

Hat éve, 2013 elején volt legutóbb ennél nagyobb az áremelkedés üteme, míg tavaly az egész évben és az első két hónapban is egyformán 2,7 százalékos volt a mezőgazdasági termékek termelői árának emelkedése - derül ki a honlapján elérhető adatokból.

Az árak szárnyalását a növénytermesztési és kertészeti termékek februárban és az év első két hónapjában egyaránt 13,1 százalékos drágulása okozta, az élő állatok és állati termékek árszintje tavaly márciusban emelkedett éves összevetésben utoljára, idén februárban 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A gabonafélék átlagosan 15,5 százalékkal voltak drágábbak februárban az egy évvel korábbinál, ezen belül azonban a búza 24,9 százalékkal, a kukorica viszont csak 3,9 százalékkal került többe.

A növényi termékek áremelkedését leginkább a burgonya árának 89,2 százalékos és a zöldségfélék átlagosan 50,0 százalékos drágulása okozta. A vöröshagyma ára több mint duplájára, 101,5 százalékkal emelkedett, a sárgarépa 80,1 százalékkal, a fejes káposzta 113,7 százalékkal drágult. Ehhez képest szinte mérsékeltnek tűnik a karfiol 59,2 százalékos, paradicsom 44,6 százalékos, az uborka 26,4, a fejes saláta 26,0 százalékos éves áremelkedése.

A gyümölcsök ára ugyanakkor 18,8 százalékkal csökkent tavaly februárhoz képest, az alma 22,4, a körte 1,9 százalékkal olcsóbb, mint tavaly februárban volt.

A vágóállatok felvásárlási árának csökkenését a sertések árának 3,4 százalékos és a vágómarha árának 9,1 százalékos visszaesése idézte elő. A baromfi szerény 0,6 százalékkal drágult, a tyúk és a pulyka ára 1,8 százalékkal emelkedett, az élő kacsa és a liba viszont 1,7, illetve 3,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly február óta.

Az állati termékek átlagos árcsökkenését a tojás ára okozta 12,6 százalékos mérséklődésével a tavaly februári magas bázishoz képest, amikor 21,6 százalékkal volt egy évvel korábbi árszintje felett. A tej felvásárlási ára a tavaly február szinten maradt - derül ki a KSH adataiból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!