Hét év alatt másfélszeresére nőttek bérek a mezőgazdaságban

Agro Napló
A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán van –mondta Fazekas Sándor pénteken a Nógrád megyei Karancslapujtőn.

 

A földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón ismertette: a nettó átlagkereset most 153 ezer forint, és 177 ezer forint az élelmiszeriparban. Fazekas Sándor az elmúlt időszakot összegezve elmondta: növekedési pályán van a mezőgazdaság, kibocsátása 50 százalékkal nőtt az elmúlt hét évben, a növénytermesztésben 63, az állattenyésztésben 40 százalékos a növekedés, ez az Európai Unióban a három legjobb teljesítmény között van.

Az agrárexport 5,2 milliárdról 9 milliárd euróra nőtt, ez nagyjából a magyar teljes kivitel egyharmada, az agrárexport a gépipari kivitel után a második legnagyobb tétel, a magyar termékek mintegy száz országban vannak jelen - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy míg korábban ötezer kisteremelő volt, a számuk már meghaladja a 12 ezret.

Fazekas Sándor arról is beszélt a sajtótájékoztatón, az, hogy Nógrád az ország egyik legerdősültebb területe, lehetővé teszi a korszerű erdő- és vadgazdálkodást, és komoly lehetőségeket hordoz a természeti, táji látnivalókhoz kapcsolódó turizmus. 

Kiemelte többek között a nógrádi gasztronómiát, a lekvárok, méz, lekvár készítését, a tej feldolgozását, mint bevételi forrást. Az elmúlt években meghirdetett vidékfejlesztési pályázatok is azt a célt szolgálták, hogy minél magasabb szinten dolgozzák fel a helyben megtermelt javakat, és juttassák el a megyeszékhelyek, városok piacaira - mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!