Hatékony segítség a gazdálkodóknak: tíz éves lett az Agrár Széchenyi Kártya

Agro Napló
Az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) tíz éve nyújt hatékony segítséget, kedvező finanszírozási lehetőséget a mezőgazdasági vállalkozások számára – hangsúlyozta az agrárminiszter február első felében, Budapesten újságírók előtt.
Fotó: Fekete István

Nagy István elmondta: tavaly alapjaiban alakult át a Széchenyi Kártya Program, az Agrár Széchenyi Kártya Plusz az első volt a krízistermékek sorában, ezzel az Agrárminisztérium (AM) az elsők között reagált a járványhelyzetre.

Ismertette, hogy a tavaly tavasszal indult, 100 százalék kamattámogatás, kezességi díj- és költségtámogatású és 90 százalékra emelt kezességvállalással működő Agrár Széchenyi Kártya Plusz iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés, a 2020 végéig működő konstrukcióban mintegy 5100 befogadott ügyletben csaknem 97 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta – összegezte a szaktárca honlapja az elhangzottakat - az, a Széchenyi Kártya Program 18 éve szakpolitikai finanszírozási eszköztár, az állam és a piac közös sikerterméke. Bejelentette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén.

Fotó: Fekete István

Nagy István pedig rámutatott arra, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel az elérhető 3 éves futamidejével kellő biztonságot ad az agrárvállalkozások számára. Az agrárminiszter szólt arról, a tárca saját költségvetési forrásainak terhére nyújtott kamat-, kezességi díj és költségtámogatással biztosítja, hogy a finanszírozás kedvező legyen a vállalkozások számára.

Alapesetben az Agrárminisztérium évi 4 százalékpont kamattámogatást nyújt, továbbá 50 százalékos mértékű kezességi díj támogatást is biztosít a vállalkozásoknak, így ők jellemzően kevesebb, mint évi 1 százalék díj mellett vehetik igénybe Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalását.

Hozzátette: az Agrár-Széchenyi Kártyához kapcsolódóan a minisztérium hangsúlyt helyez a kedvezőtlen időjárási jelenséggel, piaci helyzettel érintett mezőgazdasági vállalkozások támogatására. Részükre 100 százalékos mértékű kamat és kezességi díj támogatást nyújt, emellett megtéríti a hitelfelvételéhez, fenntartásához kapcsolódó költségeket.

Fotó: Fekete István

Ezzel a kiemelt támogatással az érintett vállalkozások lényegében kamat- és költségmentes forgóeszközhitelhez jutnak, a konstrukció keretében eddig mintegy 2600 kedvezőtlen időjárási vagy piaci körülménnyel érintett vállalkozás jutott csaknem 22 milliárd forint hitelhez.

Nagy István kitért arra is, hogy a forgóeszköz hiteltermék mellett a beruházások támogatása sem szorul háttérbe. A 2019-ben 100 milliárd forint hitelkerettel meghirdetett, széles körben igénybe vehető, beruházási hitelekhez kapcsolódó, 80 százalékos mértékű kamattámogatási programjukat idén június 30-ig meghosszabbították. A kamattámogatási programban eddig 976 ügylet keretében több mint 61 milliárd forint összegű beruházási hitel részesült pozitív kamattámogatási döntésben.

Krisán László arról is beszélt, hogy az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban – az ASZK és ASZK Plusz termékkel – 2020-ban csaknem 123 milliárd forint kihelyezése valósult meg. A 2011 óta működő Agrár Széchenyi Kártyával pedig több mint 311 milliárd forint jutott az agrárszektor vállalkozóinak, és 24 720 ügylet jött létre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!